Bánáti Tibor: Bajai arcképcsarnok - Bajai dolgozatok 11. (Baja, 1996)

Miskolczy Dezső orvosprofesszor

Budapesten továbbfolytatta eredményes működését, amíg 75 éves korában, 1969. június 30-án nyugdíjba nem ment, de tudományos tevékenységét nem hagyta abba. A bresti klinika tanácsadó professzora lett 1969 szeptemberétől. 1965 óta tagja volt az Ideggyógyászati Szemle szerkesztőségének, 1973-tól az Orvostudomány című folyóirat szerkesztőbizottságának.

Amikor felesége elhunyt, és hazajött Magyarországra, magával hozta néhai nejének rokonát, Huszár Erzsébet bárónőt - aki feleségét hosszú betegségének ideje alatt ápolta -, hogy Baján élő idős mostohaanyját is gondozásba vegye. Annak halála után pedig - már nyugdíjasként - feleségül vette.

Életének 85. évében 1978. december 30-án hunyt el Budapesten. A Magyar Tudományos Akadémia, az Egészségügyi Minisztérium és az Orvostovábbképző Intézet a kiváló tudóst saját halottjának tekintette, és 1979. január 10-én temették el Farkasréten. Elvesztése a hazai és nemzetközi tudományos életben, a neuropszichiátriai és neuropatologiai tudományban pótolhatatlan.

Miskolczy Dezső a budapesti egyetem kiváló professzorainak neveltje. Másodéves egyetemi hallgatóként kezdte meg idegszövettani kutatásait Schaffer Károly professzor mellett. Tanítványa, munkatársa volt 1919- től 1930-ig. Itt bontakozott ki alkotótevékenysége, innen indult el, és teremtett iskolát Szegeden, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, és itt töltötte nyugdíjas éveit is az Orvostovábbképző Intézetben.

Már a Nobel-díjas óriás, Santiago y Cajal megállapította róla, hogy „... a neurológiai kutatások terén kivételes tulajdonságokról tett bizonyságot - az agyvelő ép és kóros szövettanának legnehezebb kérdéseivel is hivatott foglalkozni ...”

A kutató tudós munkája valóban nagyszerű eredményeket hozott, ismertetésére, azok közérthető népszerűsítésére nem vállaikozhatom. „A fertőzéses és az örökletes idegrendszeri elváltozásokkal, valamint a skizofrénia szövettanával foglalkozott” - írja róla röviden sommázva az 1990- ben megjelent Akadémiai Kislexikon. Tudományos munkássága kiterjedt az ideg- és elmegyógyászat számos más területére is, a magyar neurológia és pszichiátria hatvanéves fejlődésének volt aktív résztvevője.

Munkásságának eredményeit monográfiák, tankönyvek őrzik. Könyv alakban megjelent főbb művei: A haladottabb kor öröklődő elmebetegségei (1936); Schaffer Károly tanítómesterével együtt két monográfiában foglalta össze tapasztalatait (Anatomische Wesensbestimmung der hereditär-organischen Nerven- Geisteskranheiten, 1936.) és Histopathologie des Neurons 1938. Kramár Jenővel és Csajághy Mártával a dysenteria okozta elváltozások leírását adták közre 1940-ben. A Bukarestben 1957-144