Bánáti Tibor: Bajai arcképcsarnok - Bajai dolgozatok 11. (Baja, 1996)
Ernst Jenő biofizikus
tán. Jelentős szerepe volt a világhírű Szent-Györgyi izomkutatási iskola megteremtésében. A második világháború utolsó éveiben munkaszolgálatra kényszerítve Mohácson volt munkatáborban, ahonnan a Szálasi-puccs idején megszökött. Jelentős szerepet vállalt 1945 után a magyar tudományos élet újjászervezésében, 1946-tól a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. A Pécsi Orvostudományi Egyetem Biofizikai Intézetének vezetője 1945 és 1972 között, amely a magyar biofizika fejlesztésének bázisa, az izomkutatás egyik világszerte elismert műhelyévé vált. Megszervezte a Magyar Biofizikai Társaságot, amelynek elnöke, majd tiszteletbeli elnöke lett, és az MTA Biofizikai Szakbizottságának is elnöke volt. Jelentős szerepet játszott a nemzetközi Biofizikai Unió megteremtésében. Megindulása óta, Straub F. Brúnóval együtt, főszerkesztője az MTA egyik angol nyelvű tudományos folyóiratának, amelyben a biokémiai és a biofizikai alapkutatásokkal kapcsolatos tanulmányokat, felfedezéseket, módszereket ismertették. Egyéb tudományos szervezői munkái, külföldi utazásai után mindig visszatért laboratóriumába. Tudományos tevékenységével szerzett nemzetközi tekintélye nem kápráztatta el. Hívták külföldre - a fasizmus nehéz éveiben is -, de inkább vállalta a megpróbáltatásokat hazájában. Élete végéig rendszeres kutatómunkát végzett, csábító közéleti funkciókat sem vállalt, de ez nem jelentette kivonulását a közéletből. Munkásságának legfontosabb területe az élő anyagban fellépő fizikai jelenségek elemzése volt. Az izomműködés biofizikájának számos területén végzett kutatásokat. A tudományos tények prioritásának megerősítéséért harcolt, az áltudomány és a látszattudomány ellen. Ezen gondolatait az elhunyta előtt néhány héttel befejezett Tények és szövegek című munkájában írta le. Tudományos munkásságát 3 monográfiában s mintegy 200 dolgozatban publikálta. A Bevezetés a biofizikába című tankönyve három kiadást is megért. Generációk tanulták ebből a modem biofizika alapjait. Életének 86. évében 1981. február 27-én Pécsett hunyt el, és az MTA, az Egészségügyi Minisztérium, valamint a POTE saját halottjaként március 9-én temette el a pécsi köztemetőben. Számtalan kitüntetés birtokosa volt. Kétszer adományozták számára a Kossuth-díjat (1949, 1956), megkapta az Akadémiai Aranyérmet, a Semmelweis Emlékérmet, a Pro Universitate Emlékérem arany fokozatát, s a POTE díszdoktori címét, valamint más kitüntetéseket is. Munkatársai, tanítványai, Pécsett élő unokahúga elmondták, hogy egész életében a laboratóriumában lévő szobájában lakott, amely puritán 78
