Bánáti Tibor: Bajai arcképcsarnok - Bajai dolgozatok 11. (Baja, 1996)

Széchenyi Lenke gobelinművész

szakra akarta átirányítani, de a művésznövendék, látva választott műfaja minden kockázatát, mégis megmaradt a gobelinnél, amit később sem bánt meg. A főiskola megtanította számára a szövés szakmai fogásait, de a mesterséget - ami nem csupán kézművesmesterség - tulajdonképpen csak a diplomaszerzés után sajátította el igazán. Tanára kettéválasztotta a tervezési és műhelymunkát. A tervek kivitelezését nem engedte meg, mert az sok időt igényelt. A szövés előtti előkészítő munka fázisait ta­nulhatta meg elsősorban, amíg eljuthatott a tervezés legjelentősebb sza­kaszáig, a festett kartonig, amelyet 1:1 méretben készítettek. Ezek aztán a kárpitszövő műhelyekben lettek kész műalkotások. Egy-egy ilyen terv kiérlelése valóban hosszadalmas alkotói tevékenység, amíg a pontos színtérképű kompozícióból gobelin lesz. Életének további fontos fordulópontja következett be azzal, hogy 1960-ban megszerezte a textiltervezői iparművész diplomát. A főiskola elvégzése után volt évfolyamtársával, Ternes Hédivel siker­rel szerepelt 1961-ben a Madách Színház számára kiírt gobelinpályáza­ton, tervezetük pályadíjnyertes lett. Maguk szőtték a 350x270 cm-es nagyságú kárpitot a kecskeméti müvésztelepen, annak nagy mérete és a műterem hiánya miatt. Ez a murális gobelin - amely felépítésében nem, de formájában és szövésében hagyományos mű - képviselte Magyaror­szágot a Lausanne-i II. Gobelin Biennálén, a legrangosabbnak ítélt nem­zetközi textilkiállításon. A müvet díjazták, és ez Széchenyi Lenke szá­mára franciaországi meghívást jelentett. A gobelin svájci kiállítása után a Madách Színház félemeletén helyezték el. A szövött kárpit hagyományait féltve őrző Franciaország aubussoni gobelin-manufaktúrájának meghívására ösztöndíjjal két esztendőt töltött Párizsban 1965-66-ban, ahol önálló grafikai kiállítását is megrendezték. Károlyi Mihályné hívására 1967-ben - elnyerve a grófnő által létreho­zott Károlyi Alapítvány ösztöndíját - ismét Franciaországba mehetett. A dél-franciaországi „Azúr-ország” városában Vence-ban és az Atlanti­óceán partján lévő Vannes-ban tanulmányozhatta a francia kárpitszövő művészetet. Amikor külföldről hazaérkezett, egy darabig nem jutott munkához. 1968-ban megszületett egyetlen gyermeke, Brent Karola. Tanulmányútjai után az első megbízást a Siófoki Vízügyi Igazgatóság­tól kapta. A kárpitszövés haute lisse technikájával - amelynél a láncfona­lak függőlegesek - alkotta meg a 170x300 cm-es nagyságú Víz alja című müvét 1970-ben. Több, rokokó stílusjegyeket felmutató olaj, tempera, lakk kartonjával sikerrel szerepelt 1976-ban a soproni Petőfi Színház díszítésére hirdetett 169

Next

/
Oldalképek
Tartalom