Bánáti Tibor: Bajai arcképcsarnok - Bajai dolgozatok 11. (Baja, 1996)
Komor István színházrendező
I Tamást, Babarczy Lászlót, Zsámbéki Gábort - hagyta kibontakozni, akik sokat tanulhattak tőle. Kaposvárott régi tervét, Lessing Bölcs Náthánját akarta színpadra állítani. Ez a terv álom maradt. R. Rolland Farkasok című drámáját és Szuhov-Kobilin Tarelkin halálát rendezte meg utoljára, fájdalmasan és szépen búcsúzva az élettől. Mindössze 48 évet élt, 1974. szeptember 4-én Szegeden halt meg. Tragikusan fiatalon adta meg magát a halálnak. Baján temették el a zsidó temetőben, ahol a művésztársadalom fejet hajtott előtte. Emlékszem, milyen megrendítő volt temetése. Dráma, amelyben a tragédia sajátos válfaját már nem ő rendezte, melyben a dráma nem a színpadon kelt életre. Imádott tanító bácsija - az akkor már majdnem 90 éves - Rosenfeld József gyönyörű beszéddel és énekkel búcsúztatta. A kaposvári színház az évente átadott Komor István-emlékgyürüvel tünteti ki legjobb művészét. Milyen ember volt Komor István, milyen volt vele élni, dolgozni, barátkozni, őt ismerni? így írt magáról: „Szeretem a foglalkozásomat, mert érdekes, izgalmas, szép, fordulatos, nehéz és idegesítő, színes és mulatságos olykor, és mert hiszem, hogy örömet, gondolatokat, vágyakat ébreszt az emberekben.” Lánya így jellemzi: „Édesapám igen müveit ember volt, kedves, szellemes, szeretetreméltó egyéniség, színes, szórakoztató, kicsit bohém, érzékeny lelkű. Ünnep volt vele együtt lenni, ízig-vérig közösségi ember volt, még halálos betegen is el tudott szórakoztatni egy teljes társulatot. Az igazán jót tévedhetetlen pontossággal ismerte fel mindenkor. Volt benne valami, ami vonzotta az embereket, áradt belőle a szeretet, ezért őt is szerették, ha veszekedett, akkor is, mivel hirtelen haragú volt. Aki felszínesen ismerte, csak a mindig jópofa, hülyéskedő Komor Pistát látta, ez is ő volt, való igaz, de alapvetően egy, az életet nagyon jól ismerő lelkiismeretesen dolgozó, a halál közelségétől menekülő, az élet lényegét mindig érzékelő ember volt.” Baján rendezőként kétszer volt hivatalosan, 1973 decemberében, amikor a „Szóljanak a bajaiak...” előadássorozat keretében meghívták, és Színházi esték címmel számolt be életútjáról. Előtte - 1965 nyarán - a Kecskeméti Katona József Színház két hónapig tartó nyári vendégjátékának alkalmából a színház egyik rendezőjeként volt itt. Részt vehettem próbáin, és láthattam az általa rendezett előadásokat. (Goldoni: Fogadósné; Rostand: Cyrano de Bergerac; Heltai: A néma levente; Móricz-Gyökössy: Pillangó; Sartre: A tisztességtudó utcalány.) Kifürkészhettem hogyan küzdött az esztétikai minőség megteremtéséért, 123 t
