Bánáti Tibor: Bajai arcképcsarnok - Bajai dolgozatok 11. (Baja, 1996)

Kliegl József feltaláló

mint a századunk első felében működőké. Saját leírása szerint osztógépe sem volt túlságosan bonyolult. Megszemlélhették Pozsonyban, a Domb utca 135. szám alatti, első emeleti lakásában. Működési elve a Magyar Tudós Társaság 1840. június 15-ei ülésén elhangzott beszámolóból ismerhető meg, mert gépéről jelentést tett egy vizsgálóbizottság. Ennek Vörösmarty Mihály is tagja volt. „Nem tagadhatjuk, az eszme itt olly merész, a’ gépezet első szemre olly szövevényesnek látszik, hogy eleinte a’ kivihetőség vagy inkább a’ gyakorlatiasság iránt némi aggodalmat éreztünk, de a’ szorosabb vizsgálat azt is eloszlatta...” - írta többek között a pártoló jelentés. Leírták azt is, hogy a szedőgép annyit teljesít, mint 13 kézi szedő, az osztó meg annyit, amely 23 szedőt foglalkoztatna. Hét évvel az akadémiai bizottság jelentése után sem tudta a találmány felkelteni itthon a kellő érdeklődést erre a közhasznú gépre.

Létrehozásáért sok mindennel meg kellett küzdenie. Felesége tanácsára felajánlotta a magyar országgyűlésnek. A pozsonyi diétán 1839-ben bemutatta gépét a „főrendi és karok táblája tagjaiból” alakult bizottságnak, melynek elnöke Batthyány Lajos gróf volt, majd Pesten ,,a’ műértők, gyámolítók, ’s kedvelők előtt”. Pozsonyban 1840-ben bizottság is létesült Kliegl segélyezésére.

Nehezen viselhető csapásként érte az, hogy fantasztának minősítették. Az egyik róla szóló írás szerint „szerencse, miszerint Kliegl nem él a középkorban, mert könnyen máglyán végezhetné”. Súlyos gondok nehezedtek rá.

Pulszky Ferenc 1841-ben az Athenaeum című lapban felhívással fordult az olvasókhoz, melyben vázolta, hogy csak nyolc heti munka és 600 pengő forint hiányzik a gép elkészítéséhez, amelyhez hatvan embertől egyenként csak tíz pengő forint segélyezést kért. A sajtó hiába ismerte fel a találmány értékét, mindössze kilencven pengő forint jött össze.

A sikertelen gyűjtés után barátai azt javasolták, kísérletezzen külföldön találmányával. Kossuth Lajos írt is erről. Lelkesen köszöntötte a feltalálót. Elismeréssel méltatta a találmány nagy jelentőségét, bámulva eszét, amely ilyen művet teremtett, és fejet hajtott előtte, de azt javasolta: „Menjen Kliegl, gépével úgy a’ mint most van Münchenbe, Párizsba, Londonba, New Yorkba, tegye ki közlátományra három napig, és asztalára özönlenék a pénz...”

Kliegl állásfoglalása azonban így hangzott: „nem bátorkodtam az eszmét mezítelenségében a világ elé bocsájtani, tudván, hogy nem vagyok Amerikában, Angol- vagy Franciaországban, hová ugyan az okoskodás utasított de nem szívem”.

114