Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

rágyújtottak, beszélgettek. Egy más alkalommal ugyanazon őr kísér más hadi­foglyokat. Midőn a kérdéses helyre érnek: Állj! Nem tudják mire vélni a dol­got, tovább akarnak menni. A japán rájuk fogja a fegyvert: Állj! Megállnak, odavezeti a padhoz, leülteti őket, megkínálja cigarettával, utána elindulhatnak. Ami parancs, parancs. Az angol katonák, akik között volt kanadai, ausztráliai, ír, skót általában véve kedélyesebbek, nem annyira önhittek, mint az amerikaiak. Az orosz helyi szovjetek a nagy expedíciós csapatokra való tekintettel nyíltan nem működhettek, hanem visszavonultak a vasútvonal mellől a távo­labbi vidékekre, s onnan nyugtalanították az idegen csapatokat. A külföldiek erőszakoskodása, gőgje, majdnem minden oroszt titkon a szovjet hívévé tett, mert a szovjet itt most a nacionalista gondolatot képviselte. A különböző helyi fehér kormányok rövid életűek voltak, bábok a háttérben álló hatalmasságok kezében. A vladivosztoki fehér kormány, Rozanov generális vezetése mellett, japán befolyás alatt állott. Az amerikaiak ezt nyugodtan nem nézhették, s felléptet­tek egy ellen fehér kormányt. A két orosz csoport állandóan küzdött, nem egy­szer fegyverropogás, sőt géppuskatüzelés volt éjjel az utcán. Végül az ameri­kaiak és a japánok megegyeztek abban, hogy egymásnak engedik a két pártot, döntse el a fegyver, melyik erősebb. Kijelöltek egy terepet, a vasútállomás és a hajóállomás környékét, ahol a két párt volt harcát megvívandó. A kijelölt tere­pet az amerikai és japán csapatok körülvették, hogy az ütközet a városba át ne húzódjék. A mi barakkunk az ütközet rayonjába esett. Már reggel parancsot kaptunk az angoloktól, hogy a barakkot senki el ne hagyja, s az ajtókhoz fegy­veres őröket állítottak. Délután kezdődött az ütközet, s egész éjfél utánig tar­tott. Egész formális harc fejlődött ki, amelyben géppuskák s egy orosz monitor kis ágyúi is részt vettek. A harc az oroszok részéről véresen komoly volt; másnap csoportokban fe­küdtek a holttestek az utcákon. Rozanov megsemmisítette az ellenpártot. Azt hiszem, a világtörténelemben ilyen eset még nem fordult elő, midőn mintegy páholyból néztek ütközetet. Tél volt már. A holttestek megfagytak, és napokig ott hevertek az utcán. A civil lakosság sétált föl és alá a véres események színhelyén, nézte a holtakat, megjegyzések történtek, néha tréfásak, hanem a halottak eltemetéséről nem akart gondoskodni senki. Négy nap múlva a japán csapatoknál lévő japán pap­ság temettette el a halottakat, értve temetés alatt, hogy teherautókba össze­szedték s kivitték egy közös sírgödörbe. És másnap egészen finoman tudtul adták a japánok az orosz lapokban, hogy ők eltemettették a halottakat, s olyan nyugati kultúrából, ahol még a halottak is napokig az utcán hevernek, ők nem kérnek. Természetesen ezek az események mindinkább a szovjet gondolat felé haj­tották az oroszokat. Csoportszámra szöktek az erdőbe, s egész jelentős csapa­62

Next

/
Oldalképek
Tartalom