Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

barnás arcszín. De 13. éven felül se arc, se szem, csak egy nagy ruhatömeg, mintha lelke sem volna. Kijárok a piacra. Itt a gabonaárusok, amott az iparcikkek eladási helye; feltűnik néha egy vándorköszörűs és segédje, amint dolgoznak. Ülve köszörülnek, egyik egy hurkolt szíjjal hozza mozgásba a követ, a másik szemben ül, és köszörül. Imádkozó dervisek járják a piacot, minden árus előtt imát mormolnak, utána belemarkolnak a zsákba, lett légyen akármi, s süllyed a tarisznyájukba. Mások, dervisek szintén, narghilével járnak körül, fejükön egy süveg, mint a naptárakban a 100 esztendős jövendőmondón, mindenkit megkínálnak egy szippantással, akkor baksist kapnak. Más helyütt a zsírfarú birkákat árulják, guggolva alkusznak, s ha megegyeznek, belevágnak egymás tenyerébe, s egy harmadik is ráteszi a kezét, mint tanú, s kész az üzlet. Láttunk messziről egy nőszemélyt, nincs fátyol rajta. Loholunk utána, közelébe érünk, visszafordul, és kiabál rettentő mód. Akkor látjuk, hogy egy ráncos öregasszony. 60 éven felül nem kell már fátyolt hordani, mert már biztosan nem táplál már bűnös vágyat az igazhitű. Mikor először voltam a piacon, majdnem elkéstem, csak a müezzin (török pap) kiáltása juttatta eszembe, hogy Allah nagy, s nekem a táborba hamarosan vissza kell mennem. Megpróbáltam a lacikonyhát a piacon, hosszú nyárson apró húsokat sütögettek, de beteg is lettem attól pár napig. Megbámultuk a vízhordókat, akik egy birkabőrben szállították a vizet, még a lábai is rajta voltak a bőrön. De ami a legjobban tetszett, a rengeteg dinnye, gránátalma és szőlő. Én is úgy jártam, mint Tantalus, nyakig ültem a dinnyében, de nemigen mertem enni, látva a betegvizsgálaton a sok tífuszost. De ez már vele jár az orvosi tudományokkal. De bezzeg atyámfiai ették a dinnyét, amennyi beléjük fért, vagy amennyit szerezni tudtak. Nagyon hamar megismerkedtek a jó szart kereskedők a mi katonáink szerzési képességeivel. Ha bementek páran a kereskedésbe, a szegény török mindjárt hívta a szomszédságot, hogy azok is jöjjenek a boltba, tekintettel, hogy több szem többet lát. De sohasem láttak eleget. Egy alkalommal táborunk mellett megakadt egy szekér. A szekerek kétkerekűek, a kerék átmérője 2 méter, vagy több is, a kerekek távolsága kétszer akkora, mint a mi kocsinknál. Kettős rúdja van, a két rúd közé fogják a lovat, a rudakat a ló oldalára erősítik, lóháton nyargal, helyesebben guggol a kocsis, mert a lábait a két rúdon tartja. Szóval megakadt egy szekér. Körülállták a mieink a kocsit, a kocsis is, utasa is majd a szemüket nézik ki, hogy el ne vesszen valami. Nemsokára elindulnak; egyszerre a kocsis éktelen kiáltozásba kezd, és mutogat. Könnyű volt felfedezni, hogy míg ők a kocsira vigyáztak, valaki levágta a ló farkát, ami 22