Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): A Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek bajai iskoláiban vezetett Krónika 1936-1948 - Bajai dolgozatok 9. (Baja, 1995)

Jegyzetek

után segítette a menekülteket, a hazatérő hadifoglyokat, emellett sokoldalú szociális, gyermek­­védelmi tevékenységet folytatott. 136 Kosáryné Réz Lola (1892-1985) műveként említi az Évkönyv. A címe pedig Erzsiké mamát ke­res. Az írónő ilyen című munkáját azonban legnagyobb könyvtárainkban nem találtuk meg. A polgári iskolások ifjúsági köre, az Őrangyal-társulat adta elő. A jótékonycélú előadás bevételét szegény családok megsegítésére fordították. - Évkönyv 1938-39. 66. - BU 1938. december 29. 137 A Szegény gazdagok Jókai Mór azonos című regényéből 1938-ban készült magyar film. (Ren­dezte Csepreghy Jenő.) Az Uránia Filmszínház 1938. december 25-től 28-ig vetítette. 138 Marczell Mihály (1883-1962) katolikus pap, író, pedagógus, a budapesti Szent Imre Kollégium igazgatója, a Foederatio Emericana (Katolikus Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajtársi Szövet­ség) elnöke. - BU 1939. január 6., 8., 10. 139 Marczell Mihály előadásának címe: A család isteni alapja. A Katolikus Egyesülés rendezte elő­adássorozat része. - BU 1939. január 6. 140 Závodszky Levente 1938-ban, a tanév végén megvált hivatalától. A pécsi tankerület új királyi főigazgatója Koch Nándor lett. - Értesítő 1937-38. 22. - Évkönyv 1938-39. 14. 141 Varga László jezsuita szerzetes előadása a Katolikus Egyesülés székházában volt. - BU 1939. január 21., 24. 142 A Berlini Olympiász összefoglaló címet viselő kétrészes német dokumentumfilm. (Rendezte Le­ni Riefenstahl.) Az első rész címe: A szépség ünnepe. Az Uránia Filmszínházban 1939. január 28-30-ig játszották. 143 A berlini olimpiáról készült film második részének címe: A népek ünnepe. A Központi Film­színházban 1939. január 31-től február 2-ig vetítették. 144 Petőfi Sándor János vitéz című költeménye alapján, Kacsoh Pongrác zenéjével 1938-ban készült dalmű íilmfeldolgozása. (Rendezte Gaál Béla.) Az Uránia Filmszínházban vetítették 1939. feb­ruár 3-7-ig. 145 XI. Pius (1857-1939) a katolikus egyház feje 1922-től. Február 10-én halt meg. - Jegyzőkönyv 1939. március 26. - BU 1939. febmár 11-12., 15., 17. 146 Az előadásokat Reisz Elemér jezsuita atya, a Katolikus Missiok hitterjesztésügyi képes havi fo­lyóirat munkatársa tartotta. - Évkönyv 1938-39. 36-37. - Jegyzőkönyv 1939. január-február - BU 1939. február 17. 147 A budapesti Eucharisztikus kongresszusról készült színes film. A bajai mozik műsorán nem sze­repel, sem a napilapok, sem az évkönyv nem említik a vetítést. A Magyar Film 1939. 6. száma így ir a filmről: „Különös öröm számunkra, hogy ez a film nem került külföldre a sok kérés el­lenére sem, hanem magyar tulajdon maradt, és jelenleg a kalocsai érsekség birtokában van.” 148 Az Erdei Üdülőiskolát 1937-ben hozta létre a város, s 1944-ig működött. Tüdőbeteg gyermeke­ket tanítottak itt. - A Baja és Vidéke Ipartestület és a Bajai Iparoskor jótékonycélú előadása volt az iskola megsegítésére, Harmath Imre és Zerkovitz Béla háromfelvonásos operettjét, az Aranymadarat mutatták be. Először 1939. február 12-én adták elő az amatőr színjátszók, s megismételték február 18-án. - BU 1939. február 12., 19. - Kuluncsics Józsefné 1978. 101. TIM Adattár 609. 78. 149 Csávossy Elemér jezsuita atya. A kalocsai főgimnázium tanára, majd 1924-től 1927-ig a magyar rendtartomány főnöke. 1932-1936-ig a kalocsai rendi gimnázium igazgatója. 1939-ben a Kato­likus Tanügyi Tanács középiskolai szakosztályának tanácsosa. 150 A Városháza közgyűlési termében rendezett előadásokat a Légoltalmi Liga bajai csoportja. Célja az volt, hogy háborús helyzetre készítsen fel, s kijelölje a nők szerepét a légoltalmi munkában. - BU 1939. február 24. 151 Walt Disney rajzfilmje, mely 1938-ban készült. Az Uránia Filmszínházban 1939. február 25-28- ig vetítették. 99

Next

/
Oldalképek
Tartalom