Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): Mészáros Lázár emlékezete. Az 1991. március 13-ai tudományos ülésen elhangzott előadások - Bajai dolgozatok 8. (Baja, 1993)

Hermann Róbert: Mészáros Lázár altábornagy fővezérsége (1849. július 1 - 1849. július 30.)

ezredesnek, hogy hadosztályával egyesüljön Knezic különítményével, s együttesen könnyítsék meg Görgey csatlakozását. Mészáros abban reménykedett, hogy ha ez a mozdulat sikerül, az egyesített 65 000 főnyi hadsereg tíz napon belül Szeged fedezésére siethet, s a siker reményében szállhat szembe a cs. kir. főerővel. Mindezek alapján Mészáros kérte Kossuthot, hogy 10 napig Szeged fedezésében ne számítson a tiszai hadseregre, hanem Vetter Baján állomásozó alakulataival és a népfelkelés erőivel oldja meg azt. Hasonló értelemben írt Vettemek is.

A mozdulat fedezésére és az ellenség megtévesztésére a Dessewffy Arisztid tábornok vezette lovashadosztály parancsot kapott, hogy Fényszarura nyomuljon elő.

A haditerv kétségkívül merész volt, de az ellenség mozdulatainak ismeretében józanabb volt Perczel eredeti tervénél. Ha ugyanis az ő javaslatát követik, a tiszai hadsereg oldalába zúdul az orosz fősereg, s egy ilyen küzdelem kimenetele nem lehetett kétséges. A haditerv megvalósulásához azonban kevés volt az idő. Kazinczy július 17-én még Huszton volt, s Munkácsra is csak július 19-ére ígérte magát. Görgey július 20-án még csak Rimaszombaton volt, s Miskolc környékét július 22 — 23-án érte el. Knezic pedig nemigen tarthatta magát komolyabb támadás ellen. Elvileg ugyan volt lehetőség arra, hogy minden hadtest és hadosztály július 25 — 26. körül kapcsolatba lépjen egymással Tiszafüred és Tokaj között; ehhez azonban az is kellett, hogy az orosz főerő egyes hadtestei ne zavarják meg egyiküket sem; illetve hogy ne vágják el egymástól őket. A tiszai hadsereg alakulatainak többsége ugyanis csak menetbiztosítási feladatokra volt alkalmas; részben kiképzettségének, részben felszerelésének hiányai miatt.

A haditervnek mégis lett jó következménye; s ez elsősorban a július 20-án végrehajtott lovassági demonstrációnak volt köszönhető. A kiadott diszpozíció szerint a lovasságnak Jászfényszarunál északnyugatabbra nem volt szabad vonulnia, hanem kelet, majd dél felé vissza kellett térnie Jászberénybe. Ám az egyik lovashadoszlop parancsnoka, Dessewffy tábornok a Jászfényszaruból visszavonuló orosz lovasságot Túráig követte, ott viszont egy jelentősebb orosz erőbe, kb. két és fél lovasezredbe ütközött. Dessewffy segítséget kért Perczeltől, majd az egész lovashadosztály felvette a küzdelmet a szemben álló orosz lovassággal. Az ütközet jól indult, s a kiegyenlített, sőt inkább az oroszok javára hajló erőviszonyok mellett is sikeresen folytatódott. Azonban nemsokára megjelent a csatamezőn egy orosz gyalogdandár a mellé rendelt tüzérséggel, s ennek fellépése eldöntötte az ütközet sorsát. Az időközben a csatatérre érkezett Mészáros és Dembinski tehát elrendelték a visszavonulást. Az ütközetben Mészáros a centrumot vezette.

A visszavonulás Jászfényszarun és Tóalmáson át Nagykátáig folytatódott. Július 21-én reggel 7-kor a lovashadosztály visszatért Tápiószelére; az ott állomásozó gyalogság pedig Abonyba. Az oroszok nem üldözték a magyar sereget; Paszkevics tábornagy Görgey bekerítésére fordította minden erejét; a július 20-i túrái ütközet azonban némileg lelassította e mozdulatokat.12

12 A júl. 17 — 20. között történtekre Id. Mészáros i.m. II. 294 — 297.; MOL OHB 1849: 9701. (Perczel jelentése, júl. 21.), HL 48 — 49. 38/235., 249., 252., 391. (Mészáros jelentései és utasításai). — A Kazinczynak küldött utasításokra ld. Adatok a Kazinczy-hadosztály történetéhez 1849. június 2. — augusztus 25. Hadtörténeti Közlemények, 1941. 252 — 255. — A túrái ütközetre ld. Breit József: Magyarország 1848/49. évi iüggetlenségi harcának katonai története. 2. kiadás. Bp., 1930. III. 207 — 209.

67