Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): Mészáros Lázár emlékezete. Az 1991. március 13-ai tudományos ülésen elhangzott előadások - Bajai dolgozatok 8. (Baja, 1993)
Hermann Róbert: Mészáros Lázár altábornagy fővezérsége (1849. július 1 - 1849. július 30.)
hogy amennyiben 5-én megérkezne Paksra, úgy másnap Kalocsára, 6-án Hajósra, 8-án Jankovácra vonuljon. Amint megkezdte az átkelést a Dunán, azonnal küldjön futárt Vetterhez a hírrel Szabadkára. Az átkelés után szedesse fel a hajóhidat, s eresztesse azt le Bajára. A fenti utasításokból kibontakozik a Mészáros — Dembihski kettős haditerve. Ennek lényege egyfajta felváltási szisztémában fogható meg. A két altábornagy reményei szerint úgy lehetett volna megvédeni a Duna-Tisza közét, s fenntartani Erdéllyel az összeköttetést, hogy közben a legnagyobb súlyt képező délvidéki erők megsemmisíthették volna a négy legjelentősebb ellenséges csoportosítás közül a leggyengébbnek vélt, Jellacic vezette délvidéki cs. kir. erőket. E haditerv végrehajtásához szükséges átcsoportosításokat pedig úgy lehetett volna végrehajtani, hogy a Kmetyhadosztály kivételével az új állások elfoglalásához egyik hadtestnek vagy hadseregnek sem kellett volna jelentős menetet megtennie; s minden elvezényelt csoportosítás helyét egy másik foglalta volna el. Mennyire volt reális ez a haditerv? A későbbi eseményektől persze nehezen függetlenítheti magát az elemző; de úgy tűnik, hogy a haditerv alábecsülte az ellenséges erőket (igaz, a magyar erőket is), s pl. egyáltalán nem számolt a cs. kir. főerővel. Az orosz főerőről a magyar hadseregnek 1849 augusztus elejéig nem voltak megközelítőleg pontos felderítési adatai sem; ezzel magyarázható, hogy Mészáros július 2-án Görgeyhez írott levelében összesen 80 000 főre becsülte az orosz főerők és Jellacic hadserege együttes erejét. Egy ekkora haderő ellen ez a haditerv valóban sikerre számíthatott volna; csakhogy a Paszkevics vezette főerők kb. 140 000 főt számláltak; s leszámítva a kikülönített hadosztályokat, a Paszkevics személyes vezetése alatt álló erők még mindig kb. 113 000 főből állottak. Márpedig Mészáros és Dembinski haditerve alapján ezt az erőt a feldunai hadsereg 20 000 és Perczel kb. 10 000 emberének kellett volna megállítania; ám ez utóbbi hadereje főleg újonczászlóaljakból állott, tehát legfeljebb 25 000 emberre lehetett volna számítani. A több mint négyszeres túlerőt pedig ez az erő a nyílt, alföldi terepen még akkor sem tudta volna feltartóztatni, ha — mint ez a cs. kir. főseregnek a haditervben való negligálásából kitűnik — Haynau erői Mészárosék reményei szerint Komárom alatt maradnak, s nem avatkoznak be a Duna-Tisza közén folyó hadműveletekbe. A Perczel vezette hadtest tiszántúli előretörése ugyan ideig-óráig megállíthatta volna az orosz balszámyat; de Paszkevics még akkor is egy teljes hadtestet küldhetett volna Perczel ellen anélkül, hogy ezzel a Görgeyvel szemben meglévő túlerő arányait megváltoztatta volna. Az Erdéllyel való összeköttetést nemigen lehetett fenntartani, mert Bem nem álló-, hanem mozgóháborút folytatott; így a Vetter által kiküldendő oszlop legalább akkora valószínűséggel ütközhetett volna az erdélyi orosz erőkbe, mint amekkora valószínűsége annak volt, hogy Bem seregének valamelyik hadosztályával sikerül összeköttetést létesítenie. A haditerv egyetlen reális számítása Jellacic erőinek megsemmisítésére, vagy legalábbis semlegesítésére vonatkozott. Az orosz főerők ugyanis július 15. előtt nemigen érhették el teljes egészükben az Alföld északi peremét; a cs. kir. főerők is csak július 10. körül jelenhettek meg a Duna-Tisza közén. A délvidéki hadszíntéren működő Jellacicnak tehát további kb. 10 napig még a legrosszabb esetben sem nyújthattak segítséget; ez pedig azt jelentette, hogy ha Vetter megkapja az ígért erősítéseket, megverheti Jellacicot, sőt, esetleg felszámolhatja a szerb felkelés legfontosabb támaszpontját, Titelt is. 59
