Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): Mészáros Lázár emlékezete. Az 1991. március 13-ai tudományos ülésen elhangzott előadások - Bajai dolgozatok 8. (Baja, 1993)
Solymos Ede: Mészáros Lázár Angliában
Hereford-megyében, Angliában lady Langdale kastélyban, elgyengülés következtében meghalálozott... gonddal és szívességgel ápoltatott, semmiben hiányt nem szenvedett s minden lehető kényelemmel volt körülvéve.”5 Hasonlóan ír gr. Teleky Sándomé is: „Barátai vigasztalásául szolgálhat, hogy az agg bajnok nem halt meg egyedül, ápolás nélkül; meg lehetnek győződve, hogy hű barátok állottak halálos ágya körül s hogy nem hiányzott semmi, mit a tudomány vagy a szeretetteljes gond képzelhete utolsó órái megnyugtatása és szelidítésére... ”6 Ezt támasztja alá Szabó Imre is: A lady semmi költséget nem kímélt, orvost 150 mérföldről hozatott, volt ápolónő is, az orvos egyszeri látogatása 120 pft. volt. A lady vállalta a temetés költségeit, és a sírkőkészíttetést is. A temetésről ugyanő számolt be: „... a boldogult múlt hó 20-án temettetett el a „Titley’’-temetőben, egy igen csinosan elkészített falazott sírba. Jelen volt lady Langdale, Vukovics, Csecs s én; ifjabb testvérem csak délután érkezhetett oda, mikor az egyszerű bár, de igen tisztességes halotti menet már be volt fejezve, a hely távolsága s az utazási költség nem igen engedték meg sokaknak, idején oda érkezni, mert Londonhoz valami 164 angol mértföld, s ide [Birkenhead, SE] közel 130... ” Megjegyzi még, hogy Telekyné nagyon sajnálja, hogy nem volt otthon, mikor elment, az állapota még nem volt veszélyes. Megemlíti, hogy 3-400 lépésre fekszik a park kapujától a temető, mely a templom körül van, „s a család egyik őse fekszik az öreg mellett... ”7 A temetés utáni napon átnézték az elhunyt holmiját, ami nagyobb részt használt ruhaneműkből állt. Ezeket a szűköldködő száműzöttek között osztották szét. Néhány „értéktelen emléktárgyat” megtartottak, „egy csinos kettős aranytűt... azon ifjú hölgynek óhajtjuk átadni emlékül, ki tavaly Budára ment az ausztriai császár előtt az öreg Lázárért folyamodni, s kiről a boldogult nagy szívességgel s kegyelettel emlékezett” [Szucsics Amália, SE]. Pénze kb 250 pft maradt, ez is csak azért, mert a Puky által még Amerikába küldött ezer frankon kívül egyik barátja — a Mitchellek közül — egy első osztályú hajójegyet vett neki, ami kb. 260 pft volt. (A levelekben az árakat, pénzeket „pengő forint”-ra átszámítva írják.) Végrendeletet az eywoodi holmija között nem találtak — poggyászát javarészt előreküldte Genfbe —, csak egy „promemoriát”, arra az esetre, ha útközben halna meg. E szerint minden nála lévőt Eywoodba küldjenek, onnét pedig Genfbe, ahol további rendelkezései vannak. Erről azonban semmit sem tudnak, s úgy tetszik, később sem került elő, hisz Szokoly Viktor könyve 1867-ben jelent meg, tehát majd 10 évvel később, s a családtagok és barátok által rendelkezésre bocsájtott iratok közt csak az 1848-ban, Pesten írott „Végakarata” olvasható. Ebben is csak anyagi ügyeiről rendelkezik. Nekrológ jelent meg a „Times”-ban, egy helyi lapban, s majd minden európai újság hírt adott a halálesetről. Ahogy múltak az évek, Mészáros Lázárról egyre kevesebbet beszéltek. A szabadságharccal kapcsolatban néhány mondatban megemlítették, de személyét különböző módon értékelték. Erről a következő előadásokban még szó lesz. Itt csak annyit említenék meg, hogy a bajai múzeumot 1948-ban, a centenárium alkalmából dr. Takács Endre, a múzeum akkori vezetője Mészáros Lázárról akarta elnevezni, de a 5 6 7 U.O. 157. U.o. 159. U.O. 160-163. 9
