Merk Zsuzsa (szerk.): Emlékkönyv a bajai múzeum 50 éves évfordulójára 1937-1987 - Bajai dolgozatok 6. (Baja, 1989)
Kőhegyi Mihály: A bajai múzeum szerepe Észak-Bácska régészeti kutatásában
kerültek elő az első Körös-kultúrás telepre utaló cserepek.03 Ebből a kultúrából származnak a Csátaljától Garára vezető műút építése során napvilágot látott kerámia-töredékek is.64 Katonai földmunka bolygatta a Baja-Kékhegyen lévő késő neolitikus telepet. „A leletek átvételét Miskolczy Ferenc személyesen a helyszínen végezte és a pontos helyet a térképen is megjelölte a továbbkutatás lehetősége végett.”65 Figyelemre méltó még a Zimmer-foki bronzlelet,60 a Hajós-Hildpusztán lévő bronzkori vár és urnatemető anyaga.67 Borsay Jenő 1939. október 5-én írt utoljára a naplóba.68 Halálával lezárult a bajai múzeum életének első korszaka. Munkatársai és utódai (Bácskai János György, Miskolczy Ferenc, Hódsághy Béla, Bárdos Ferenc) a II. világháború zilált viszonyai között is gondoltak a múzeumi anyag begyűjtésére, tárolására, kiállításon történő bemutatására. A muzeális anyag szerencsésen átvészelte a háborús eseményeket, 1947 tavaszán pedig a városi tanács határozata alapján, megkapta a múzeum a mai épület Roosevelt téri szárnyát. Itt kapott helyet a városi könyvtár közel 40 000 kötete is. 1949-ben az épület Deák utcai emeleti részével növekedett a múzeum területe. 1950- ben került az első főfoglalkozású, egyetemet végzett szakember a múzeumhoz Solymos Ede személyében, akit még ebben az évben igazgatóvá neveztek ki. Ezt a tisztét nyugdíjba vonulásáig (1985) látta el. Az első években ő végezte a leletbe jelentések nyomán szükségessé vált helyszíneléseket is, melyeknek eredményét a budapesti központba jelentette, ahonnan — szükség esetén — régészt küldtek ki a leletmentés elvégzésére. így került feltárásra 1951— 53-ban Csátalja-Vágotthegyen a környék legnagyobb Árpádkori települése és temetője.09 Egyik ilyen kiszállása során Katymáron — ahonnan aranypénzek előkerülését jelentették — megismerkedett a község kisbírójával, mert akárkit faggatott a dolog felől, mindenki őhozzá küldte, hiszen a faluban történteket valóban ő tudta a legjobban. E kisbíró áldott emlékű édesapám volt. A beszélgetés során kiderült, hogy van neki egy fia, aki Baján jár gimnáziumba, s bár a ház körül sok hasznát nem látják, de a könyveket meg a történelmet rettentően szereti. Néhány nap múlva Solymos Ede megkeresett a könyvtárban, ahol rendszerint délutánjaimat töltöttem, s megkérdezte, hogy lenne-e kedvem a múzeumi munkában segédkezni, ahogyan ezt a könyvtárban is tettem. Volt. így kerültem át a múzeumhoz, ahol mindenféle inasmunkákban (cipelésben, hurcolkodásban, rakodásban) vettem részt, de szabad időmben olvashattam a nekem kincset jelentő szakkönyveket. Két év délutánjait, vasárnapjait töltöttem így el, mert később már — nagy bizalom volt ez az igazgató részéről és még nagyobb öröm nekem — kulcsot kaptam, és akkor jöhettem-mehettem, amikor akartam. A lelet be jelentéseket most már én helyszíneltem, és némi csalafintasággal a tanév végén jelentettem, hogy netán nyáron elszegődhessek a régészek mellé amolyan teddide-teddoda legénykének. Érettségi után felvettek a pesti iskolába, gyakorló éveimet a Nemzeti Múzeumban töltöttem, és én voltam az egyetlen a végzettek közül, aki vissza akart menni oda, ahonnan elindult. Közben Zalotay Elemért helyezték Bajára 1954-ben régésznek. Másfél éves működésének idején szorgalmasan járta a környéket. Kisebb leletmentései mellett a kelebiai bronzkori, a katymári 41
