Merk Zsuzsa (szerk.): Emlékkönyv a bajai múzeum 50 éves évfordulójára 1937-1987 - Bajai dolgozatok 6. (Baja, 1989)
Merk Zsuzsa: A bajai múzeum ötven éve
s e mellé kapcsolták a múzeum ügyét. Nagy István özvegye olyan feltétellel ajándékozta férje festményeit, hogy azok egy állandó kiállítás keretében mindig megtekinthetők legyenek. Ezt a helyszűke miatt nemigen lehetett teljesíteni. A megoldást a Nemzeti Galérai által tett javaslat hordozta magában. Felajánlotta az ott őrzött Nagy István-képeket, de olyan feltétellel, hogy azok és a múzeumban lévők befogadására a város külön helyiséget biztosítson. Ezek a művek alkotják az 1985-ben megnyílt Nagy István Képtár gerincét. Igaz a tervtől a megvalósításig hosszú idő, 18 év telt el, de a volt Vojnits-kúriában valóban méltó otthont kaptak a képzőművészeti alkotások. A kiállítóhelyiségek számának növelése érdekében a múzeum több javaslatot is tett. Az egyik egy polgárház megvétele volt, s ez egyszerre szolgálhatta volna egy jellegzetes bajai épület megőrzését és a raktározási gondok csökkentését is. Emellett Solymos Ede felvetette egy olyan halászati múzeum létrehozását, amely a halászat magyarországi kutatásának központja lett volna, s bár nagyobb beruházási igényű, mint a város által a hetvenes évek első felében tervezett szabadtéri halászati kiállítás, de így a múzeum nemzetközileg is számontartott gyűjteménye megfelelő körülmények közé kerülhetett volna. Azonban a Mezőgazdasági Minisztérium és a Mezőgazdasági Múzeum támogatta terv sem valósult meg.110 Sikerült ugyanakkor az Észak-Bácska területén élő egyik nemzetiség anyagi kultúrájának bemutatása a Bunyevác Tájház létrehozásával 1979-ben, amit a város és a Délszláv Szövetség is támogatott. Berendezéséhez a múzeum is kölcsönzött tárgyakat, s 1985-ben került igazgatása alá. A hetvenes évek közepétől megélénkültek a múzeum nemzetközi kapcsolatai. Kétszer (1975; 1983—85) mutatták be önálló kiállítás keretében a Bécs melletti Orth-ban a halászati gyűjteményt. 1974. június 27—30-ig Baja adott otthont a Nemzetközi Halászati Konferenciának. Számos alkalommal vett részt Solymos Ede és Kőhegyi Mihály nemzetközi tudományos üléseken, meghívottként és előadóként egyaránt. Szoros együttműködés alakult ki az évek folyamán a jugoszláviai vajdasági múzeumokkal (Zombor, Szabadka, Sremska Mitrovica). A közös történelmi örökség összeköti a két területet, ezért mindkét ország kutatói számára elengedhetetlenül szükséges a muzeális értékek és a levéltárak anyagának kölcsönös ismerete. Ezek a kapcsolatok teszik lehetővé a rendszeres kiállításcseréket is.111 Solymos Ede nyugdíjba vonulásával a múzeum történetében ismét lezárult egy fejezet. Munkássága alatt vált az intézmény múzeumkezdeményből valóban múzeummá, módszeres és tervszerű gyűjtésének eredményeként tárgyak halmazából Észak-Bácska néprajzát bemutatni képes, tárgyegyüttesekre építkezővé a néprajzi gyűjtemény. Az 50 évből több mint harminc az ő igazgatásával telt el, tudományos tevékenysége és egyénisége nagyban meghatározta a múzeum jellemző arculatát. Távozása után kicserélődött és megszaporodott a munkatársi közösség, 1985-ben Szojka Emese néprajzos, 1986-ban Merk Zsuzsa történész került a múzeumba. A tudományos és kutatómunka folyamatosságát Kőhegyi Mihály 1986-ban történt igazgatói kinevezése biztosítja. 21
