Merk Zsuzsa (szerk.): Emlékkönyv a bajai múzeum 50 éves évfordulójára 1937-1987 - Bajai dolgozatok 6. (Baja, 1989)

Kristos Vízi József: Adatok a bajai játékkészítő műhelyek működéséhez

Babafejeket azonban készen is vásároltak, rendeltek; drágább porcelánból valókat vagy kaucsuk, illetve celluloidból készülteket. Ez utóbbiaknak ők készítettek és festettek szemet, hajat, s régi viseletdarabokból szabták ki, majd varrták össze a népies ruházatot. Farkas (Henczel) Mária terveit pl. Kovách Géza: Magyar mustrák (Bp., 1926) és a Gyöngyösbokréta kiadványai (pl. Paulinyi Béla szerk. : Mazzo di perle. Bp., 1937) alapján készítette. Természetesen mindemellett érezhető hatással volt babái végső megformálásában a bajai, Baja környéki számos viselettípus.5 A műhely vezetőjének fennmaradt regiszteres füzete felér egyfajta üzleti naplóval is: név és cím szerint szerepelnek abban az 1930-as évek végének és 40-es évek közepének neves magyar játékkereskedői, üzletkötői, az anyagok és különböző kiegészítők beszerzési helyei. A bejegyzések azt sejtetik, hogy a bajai ,,Farkas-baba” készítő műhely termékei külföldre is elkerültek, mert török, bolgár és svéd export is szerepel, de német és holland cégek vagy képviselőik neve itt szintén fellelhető. A füzetkéből az is kitűnik, hogy nem csupán kész babák eladására vállalkoztak, hanem különböző babatestek szabását és kitömött formában való szállítását is vállalták. Az e munkához szükséges eszközök szintén megmaradtak.

A műhely folyamatos munkája 1944 őszén szűnt meg. Maga Farkas (Henczel) Mária ezt követően már csak egyéni, régi ismerősök megrendelésére készített babákat, játékokat a megmaradt anyagokból.

Idősebb mostohalánya, Ibolya 1942-ben házasodott össze a nagymányoki születésű Moser Ferenccel, aki mint vasúti forgalmitiszt-gyakornok dolgozott Baján. A család a háború utolsó évében költözött a férj szülőhelyére, s két évvel később magukhoz hívták az egyedül maradt özv. Farkasnét. A családi elbeszélések szerint ,,az inflációs időkben” Mariska néni maga készítette bábokkal kis meséket, történeteket játszott, amiért jó fizetségnek számított a tojás, liszt és más természetbeni járandóság a család konyháján. A maga dramatizálta mesejátékok közül a „Húsvéti tündérmese”, a „Kis vitézek”, a „Muzsikáló csizma”, az „Egy szem búza”, a „Nyulacskák öröme” vagy a „Barika álomországban” címűek szórakoztatták a nagymányoki, később (1950—54) a komlói, szászvári bányászgyerekeket. A „János vitéz”-nek összes bábfiguráját is igen nagy műgonddal készítette és őrizte meg. A „Kispajtás” című gyereklap megsárgult, jegyzetelt példányai alapján tudhatjuk, hogy bábjátékká formálta Majakovszkij „Száguldó csodaló” című verses történetét, valamint a magyarból oroszra fordított és 1954-ben kiadott „Dva zsdnih medvezsonka” (Leningrad), azaz a két mohó medvebocs meséjét is.

Moser Ferencék — Ibolya halálát követően — 1971-ben költöztek vissza Bajára, s Farkas Győzőné Henczel Mária, a bajai „Farkasbaba” készítő műhely irányítója szép kort megérve, 1983-ban nyolcvanhat évesen távozott el az élők sorából. Moser Ferenc, aki már szintén nem lehet közöttünk, két évtizede vette el a családot régtől jól ismerő, sorsuk alakulását vonzalommal nyomon követő Nyara Ilonát. Neki köszönhetjük, hogy ez a maga nemében páratlan anyag, játéktörténetünk múltjának ritka tárgyegyüttese reánk, az utókorra maradt.

106