Kapocs Nándor - Kőhegyi Mihály: Katymár és környékének középkori oklevelei a Zcihy okmánytárban - Bajai dolgozatok 5. (Baja, 1983)

Katymár és környékének Árpád-kori és középkori története

időben fizettek, és megbírságolták őket. Mikor ezek nem hozták az adót aranyforintokban, és a bírságot sem akarták megfizetni, az adószedők 77 ökröt hajtottak el. Zsigmond a kalocsai káptalant bízza meg „kapzsiságtól vezérelt” adószedői túlkapásainak ki­vizsgálásával. Az eset kapcsán Lengel-i Dénest is kihallgatták/'87 1424- ben Lengel-i Peres György és Lengel-i Béla fiai Mihály és András szerepel tanúként.488 1425- ben Zsigmond kemény hangú levélben meghagyja Maró­­thi János macsói bánnak, hogy a Töttösök tulajdonát képező Pa­­thala birtok határából jogtalanul elszántott földet, melyet saját Lengel-nek hívott birtokához csatolt, sürgősen adja vissza. Rosz­­szallását fejezte ki a király: „mivel a legnagyobb csodálkozásunkra megengeditek, hogy ilyen folyamatos, és szinte megszakítás nél­küli panaszok érkezzenek hozzánk ellenetek”. A kivizsgálással Ga­rai Dezsőt, a másik macsói bánt, bízza meg/'89 1431-ben Lengyeli Demeter, 1437-ben Lengel Gergely (akit ugyanebben az oklevélben később Lengel-i Gergelynek írnak) és Lengel-i András fia Gergely vagy Demeter, 1438-ban Lengel-i Bálint és ugyanonnan Gergely nemes férfiak egy lótolvajlási ügy­ben királyi, illetve az utóbbi esetben megyei emberként szere­peltek.490 A nagyszámú lengyeli nemes azonban nem csak kis birtokán gazdálkodott, hanem szolgálatot vállalt (esetleg már földbirtok híján) a környező mágnásoknál, akik hatalmas uradalmakkal ren­delkeztek, s falvak tucatja tartozott hozzájuk. 1438 nyarán arról hallunk, hogy Lengel-i Balázs officialis (gazdatiszt) Chenthe fa­luban. Ő és más társai (köztük Lengel-i Balázs testvére György) megtámadták Azonfalwa jobbágyait, akik lovaikkal kint éjsza­káztak a mezőn, keményen megverték, majd zsivány módra ki­fosztották és kirabolták őket.491 Egy 1439. július 13-i oklevélben Lengel-i Demeter, egy ugyan azon a napon kelt, de más ügyekben eljárást elrendelő oklevélben Lengel-i Demeter (nyilván ugyanaz) szerepel királyi ember­ként.492 A kihallgatott tanúk között Lengyeli László nevével ta­lálkozunk. Demeter bizalmi embere volt Töttös Lászlónak, mert amikor 1439-ben a kalocsai káptalan előtt, megszaporodott pereinek vite­lére ügyvédeket vall, azaz bíz meg, Lengel-i Demeter és Gergely neve is ott szerepel 31 más társuk sorában/'93 Mindketten tanult emberek voltak tehát. Nyilván jogi tudásuk miatt küldte ki őket már korábban is a király különféle peres ügyek kapcsán. Később is igénybe veszi szolgálataikat. 1439 februárjában Lengel-i De­meter vagy ugyanonnan Gergely a királyi ember.494 Bátmonostori Töttös László Albert királynak, a felséges feje­delemnek főkincstárnoka azt kéri Bodrog megye elöljáróitól 1439 nyarán, hogy a mostani általános hadrakelés alól mentsék fel fa­miliárisait, és ne zaklassák az országos sereghez való nem csat­lakozás miatt őket. Név szerint felsorolt 12 familiárisa között Lengel-i Demeter és Gergely is szerepel. Mindezek, Töttös Lász­lóval együtt, nagyon el vannak foglalva a király szolgálatával.495 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom