Kapocs Nándor - Kőhegyi Mihály: Katymár és környékének középkori oklevelei a Zcihy okmánytárban - Bajai dolgozatok 5. (Baja, 1983)

A hiteles helyek

sí tik, és annak eredményéről tesznek jelentést.344 Négy ízben (1400, 1401, 1406, 1406) a király ad ugyan parancsot bizonyos ügyek kivizsgálására, ám a Zsigmond király nevében kelt ki­küldetés eredményeiről a nádornak tesz jelentést a kalocsai káp­talan.345 Bizonyára tudtak a király távollétéről, s azzal is tisz­tában voltak, hogy a király helyett Bebek Detre és Garai Miklós nádor intézik az ügyeket. Előfordult azonban — igaz, egyetlen­egyszer —, hogy az országbíró nyomozó levelére Mátyás király­nak válaszolnak.346 A kalocsai káptalan három magánjellegű oklevele közül az el­ső, és igen korai (1334) lényegében egy adásvételi szerződés.347 A Becsei család Garát és Bochalmát vette meg 100 márkáért a tu­lajdonostól, és ezzel déli irányban gyarapította a lassan kialaku­ló birtoktestet. 1424-ben Töttös László fiai a kalocsai káptalannal foglaltatták írásba tiltakozásukat Ozorai Pipó törvénytelen eljá­rása ellen, mert az Katymárhoz és Borsódhoz tartozó szántóföl­deket és kaszálókat tulajdonított el tőlük jogtalanul.348 Az örökös perlekedést nem győzték a főurak idővel. Ezért jogtudó értelmi­ségieket bíztak meg ügyeik vitelével. így tett Töttös László is, aki 1439-ben a kalocsai káptalan előtt vallott ügyvédeket. Egy­szerre mindjárt harmincegyet.349 Elképesztő szám, de — láttuk — rá is ment a hatalmas bátmonostori uradalom. 1466-ban ma­ga Mátyás király erősíti meg azt az örökösödési egyezséget, amely Töttös László és Várdai István kalocsai érsek között jött létre.350 A megbízatások száma hullámzó. Talán nem tévedünk nagyot, ha feltesszük: ennek a hullámzásnak hátterében a király és a ka­locsai érsek — tágabban a délvidéki urak — viszonya is tükröző­dik.351 Tudjuk, hogy az Árpád-ház kihaltával felépő trónviszá­lyok alkalmával Csák Ugrin rögtön teljes erejével Károly Róbert mellé állt, és amikor hívei a 12 éves trónkövetelőt Zágrábba hoz­ták, éppen az ő kezébe adták, ő lett annak gyámja és őrzője.352 Az első királyi vagyont, Pozsega várát is ő adta át neki.353 hűségé­nek jutalmául a legjövedelmezőbb hivatalok egyikét, a tárnok­mesterséget nyerte el.33,1 Vincze kalocsai érsek is az ő rokona és Károly híve.335 A kölcsönös jó viszony megmaradt László ér­sek idejében is, akivel Károly több felvidéki falut cserélt el dél­vidékiekért a kölcsönös előnyök szem előtt tartásával.356 An­nál feltűnőbb, hogy Nagy Lajos egyetlen megbízást sem adott Katymár esetében a kalocsai káptalannak, sőt 1340 és 1400 kö­zött, tehát kerek hatvan éven át, egyetlen kalocsai kiadvány sem szerepel gyűjteményünkben. Zsigmond alatt megváltozik a helyzet. A nagyhatalmi törekvé­seivel elfoglalt uralkodó szokatlan mértékben elhanyagolta az or­szág ügyeit, külföldi híveinek pedig mérhetetlen vagyont jutta­tott a magyarországi területekből. Az elégedetlenkedő főurak 1401-ben fogságba vetik Zsigmondot és Garai Miklós bánnak ad­ják — testvére János és fia Miklós kezessége mellett —, aki Visegrád helyett saját nem rég szerzett várában, Siklóson he­lyezte tisztes őrizet alá.357 Kétségtelen, hogy Zsigmond fogsága, majd szabadulása fordulatot jelentett belpolitikai elképzelésében és magatartásában. Az ország ügyeinek rendbetételét célozta az 1401 után tömegesen jelentkező peres eljárás is, melynek követ-47

Next

/
Oldalképek
Tartalom