Kapocs Nándor - Kőhegyi Mihály: Katymár és környékének középkori oklevelei a Zcihy okmánytárban - Bajai dolgozatok 5. (Baja, 1983)
Katymár és környékének Árpád-kori és középkori története
bői derül ki, hogy Zanai Miklós mostohaapja volt Geszti Lászlónak.466 Ezért szerepel tulajdonosként Zanai Miklós özvegye az 1428-as oklevélben, hiszen az Geszti László édesanyja. Az egyezség tartósnak bizonyult, mert a következő emberöltőben nem kerül elénk Eszter. Amikor 1461-ben újra hallunk róla, akkor már olyan nagy az egyetértés, hogy a Gesztiek tulajdonában lévő Eszter jobbágyai együtt rabolják ki, és rombolják szét Töttösék jobbágyaival a szomszédos lengyeli templomot. A kalocsai érsek meghagyja plébánosainak, hogy szigorú interdiktumot (szentségektől való eltiltást) alkalmazzanak, ha a holmikat nem hozzák vissza. S ha ez nem használ, súlyosabb egyházi büntetésre is sor fog kerülni.467 Eszterről utoljára 1481-ben hallunk. Ekkor, Mátyás király oklevele szerint, személyesen megjelent Chap-i János, másrészről Chapi Domokos fia György és Zsigmond. Miután a Bodrog megyei Küllőd, Szentgyörgy, Ezter, Sári és Kecskés falvak idegen kézre kerültek, pedig a családot illetnék meg, elhatározták, hogy amennyiben Chapi János vissza tudja ezeket szerezni, úgy a fele rész az övék, a másik fél a két testvéré lesz.468 Chapi János tekintélye és pénze több lehetett emezekénél, s így kénytelenek voltak ilyen egyezséget kötni. Még mindig jobb volt negyedrésszel megelégedni, mint az egészet elveszíteni. A nevekből következően különben is atyafiságban voltak egymással a leendő tulajdonosok. Hogy aztán sikerült-e visszaszerezni jussukat, arról már nem szólnak a ránk maradt oklevelek. Helyét pontosan nem tudjuk kijelölni. Annyi azonban kiderül az oklevelekből, hogy Borsód és Katymár között kell keresnünk. Miután Borsód és Legyen határát a Kamenyák-halom képezte, a kettőjük között nem lehetett, azaz csakis tőlük keletre terülhetett el: valahol Katymártól északkeletre, Borsódtól délkeletre a Veszettkút dűlő, Árvai-földek, Madarasi dűlő területén, ahol az É—D-i földhátak jó letelepülésre alkalmas helyet kínálnak. LENGYEL A magyar személynévként is gyakori lengyel népnévből kapta nevét.469 A település nevével először 1323-ban találkozunk. Károly Róbert a kalocsai káptalannal beiktattatta Becsey Imrét számos Bátmonostor környéki birtokba, közte Bathaliascentpetur-ba is, melyet a Kayand-i és Lengel-i nemesek békétlen időkben elidegenítettek tőle.470 Majd 70 esztendeig nem hallunk többet a faluról. Legközelebb 1391-ben kerül elénk újra abban a listában, melyet a macsói bán — Bodrog megye ispánjának, szolgabíráinak és nemeseinek segítségével — állított össze Bodrog megye gonosztevőiről. A hoszszú névsorban Lengel-i Rufus Pál hospes, valamint Lengel-i Antal fia András is szerepel tolvajként. Az utóbbi Gellért jobbágya. Mindkettőjüket fővesztésre és javaik elkobzására ítélik. Megölésük és holmijaik elvétele miatt még a rokonság sem léphet fel semmiféle kártérítési igénnyel.471 Rendkívül fontos az egyik tol63