Kapocs Nándor - Kőhegyi Mihály: Katymár és környékének középkori oklevelei a Zcihy okmánytárban - Bajai dolgozatok 5. (Baja, 1983)
Klerikusok oklevelei
1338-ban a magyar püspökök pápához írt panaszában szerepel, hogy püspököket világi bíróság elé vonszolnak.317 A püspöki karnak nem volt igaza, hiszen birtokperekben mindig is világi bírók ítélkeztek Magyarországon. így történt ez Töttös László fia László esetében is, aki János, kalocsai érsek ellen keresett jogvédelmet Albert királynál (1438). A kalocsai érsek ugyanis Walter „igazi határjelei között fekvő nagy darab szántóföldet, rétet és halastavat” csatolt a maga Darwaz-i birtokához, holott az mindig Töttöséké volt. A király a macsói bánokat bízta meg az ügy kivizsgálásával.318 Eddig csupán olyan oklevéllel találkoztunk, melyben a jogügylet egyik szereplője kisebb-nagyobb rangú pap volt. Van azonban anyagunkban néhány olyan is, melyet maga az érsek bocsátott ki. Az egyházat a kánonjog és az országos törvények szerint a föld termésének és különféle termékeknek 1/10-e illette meg. Tizedet eredetileg mindenki adott, társadalmi állásra való tekintet nélkül, még a király is a kincstári jövedelmekből. A XIII. században az uralkodó osztály kiharcolta a tizedmentességet. Ettől kezdve a jobbágy tartozott csak tizeddel. Ezt elvben teljes egészében a püspök vette kézhez, és egyházmegyéje intézményeinek fenntartására kellett fordítania. Gyakorlatilag a plébánosok és a káptalan tagjai is részesültek a tizedből. Kezdetben az egyház saját kezelésben tartotta a dézsmát és természetben szedte be. A begyűjtés költségeinek megtakarítása, valamint az árutermelés fejlődése vezetett azután a pénzben való behajtásra. Ez a jobbágynak — s közvetve a földesúrnak is — egyszerűbb és kedvezőbb volt. Ha azonban a termést jobb áron lehetett eladni, akkor újra természetben követelték a tizedet a jobbágytól. Ez a váltogatás mindig a jobbágy hátrányára történt.”'1' Herczegh Ráfael kalocsai érsek úgy egyezett meg 1450-ben a Töttös családdal, hogy négy (közte Pathala és Katymár) faluban 20 birodalmi pénzt fizessenek a jobbágyok tized fejében.320 Hiába írja azonban az érsek úr, hogy ez marad a tized fizetésének rendje „amíg Isten akaratából érseki tisztünkben maradunk”, három évre rá már újra természetben kéri a tizedet. Csakhogy Töttös László familiárisai és tiszttartói kikergették az érsek embereit, akik a tizedet „a terményekből, tavasziakból és a többi apróságból” ki akarták venni. Az érsek utasította a környező falvak plébánosait, hogy Töttös Lászlót és családját a legszigorúbb egyházi interdiktumban részesítsék. Ez annyit jelent, hogy a szokásos szentségekben nem részesülhetnek. Az érsek a kiközösítést is kilátásba helyezte, sőt a végrehajtást is közölte az ebben kevésbé jártas papjaival: „ ... minden egyes vasárnapon és ünnepnapon a szentmisék alatt, amikor az istentisztelet meghallgatására a nép nagyobb tömege jön össze, megkondítva a harangokat, a gyertyákat meggyújtva majd eloltva közösítsétek ki”.321 Hogy aztán sor került-e erre a nem mindennapi eseményre, azt már nem tudjuk meg a reánk maradt oklevelekből.322 Valamiképpen rendeződhetett a dolog, mert négy évvel később az új érsek, Várdai István olyan utasítást ad adószedőinek, hogy a négy faluban a „megszokott módon” szedjék a tizedet.323 43
