Hajdók Imre - Kőhegyi Mihály: Nagybaracska földrajza és története 1848-ig - Bajai dolgozatok 2. (Baja, 1976)
I. Hajdók Imre: Földrajz - Állatvilága
így egyes fajok teljesen kipusztultak, vagy eltűntek a tájról, mások viszont nagyon kevés egyedszámban élnek. Az állatvilág mai képét a növényzet keretében megismert tájegységekként tárgyaljuk, ugyanis a jellemző növényi vegetáció a jellemző állatvilágát élteti, a) Az ártér állatvilága A Mohácsi-sziget élővilága a jellegzetes ártéri növény- és állatvilág képét mutatja. Szinte a múlt század végéig dús növénytakaró biztosította faunájának háborítatlan életét. Ekkor a jellemzőbb állatai a szarvas, őz és a csapatosan kóborló vaddisznó volt, a róka és borz mellett. A farkast még a múlt század utolsó évtizedeiben kipusztították, mely azóta nem jelent meg a tájon. Időszakosan ma is él a vaddisznó a Tiser erdőben, de számuk a múlt században magasabb volt. Napjainkban a karapancsai erdőből kószál fel rövidebb-bosszabb ideig tanyázva a Tiser erdőben, károkat okozva a kultúrterületek vetéseiben. Sokszor azonban a vadászok elől keresnek itt menedéket. Az évszázados tölgynek mint búvóhelynek kiirtásával eltűnt a tájról a nyest és a vadmacska is, de mókus él még néhány egyedszámban. Ma a ragadozók közül a legközönségesebb a vörösróka. Nemcsak az erdőben, de a homokos területeken is elterjedt számban élnek a vadászat ellenére. Van példa arra is, hogy a faluszéli házak baromfiállományát időnként felkeresik. A vérengző menyétfélék közül a kis és nagy menyét, valamint az emberi település közelében megbújó görény él. A legmagasabb rendű emlősök közül a szarvasfélék, dámvad, gímszarvas, őz említhetők az ártér és homokos területen egyaránt. A szarvasok száma erősen változik, ugyanis a közeli karapancsai erdőből is fellátogatnak. A viszonylag szűk járáshoz ragaszkodó őz nagy része az 1956-os árvíz idején szinte teljesen elpusztult, míg a szarvas úszva elmenekült. A táj madárvilága is gazdagabb volt a mainál. Különösen elterjedt volt a „bárányhordó” rétisas. A nedves kaszálók, nádasok, magas fák mint búvó és költési feltételek megszűnte után elhagyta a tájat az óvatos fekete gólya is. A vízimadárvilág a maihoz hasonló volt, de faj és egyedszámban lényegesen gazdagabb. A legnagyobb fészkelő madár a rétisas. A nappali ragadozók közül még az egerészölyv és a galambász héja érdemel említést, a sólyom csak itt-ott tűnik fel átvonulóban. Telenként megjelenik még a gatyás ölyv is. Az éjjeli ragadozók közül az erdei fülesbagoly, valamint a ritkább macskabagoly él itt. A gyöngybagoly néhány példánya inkább a falu házainak padlásain és a templomtoronyban fészkel. Telenként jelentkezik a vadliba, a vetési lúd. A kúszómadarakat a nagy és kis fakopáncs, a zöld küllő, fakusz, csuszka és a kakukk képviseli. Az említett madarak természetesen időnként a faluba is ellátogatnak. Az erdőkben és a kultúrterületeken elszaporodott a fácánfélék közül a fácán, a fogoly és a fürj. Az énekesek közül a cinkék (szén-, kék-, és barátcinke), pinty, sármány, vörösbegy, ökörszem, rigók (fekete, énekesrigó) és tövisszúró gébics a legismertebb. Különösen jellemző a szépen éneklő fülemile és a már emlí-21
