Hajdók Imre - Kőhegyi Mihály: Nagybaracska földrajza és története 1848-ig - Bajai dolgozatok 2. (Baja, 1976)
II. Kőhegyi Mihály: Történelem - Miről vallanak az anyakönyvek?
teszik ezt lehetővé. Az 1828-as mindenesetre még tovább bontható, elemezhető. ' 11 ;! A falu rétje 1772-ben 361 embervágót tett ki, egy családra tehát 2,0 embervágó jutott. Ezzel szemben 1828-ban a rétek területe 1358 embervágó, amiből egy háztartásra 3,8 embervágó esik. A falu összes rétjeinek gyarapodása 376 %, ami szinte elképesztően nagy növekedést jelent. Az 1825. évi kimutatásból kiderül, hogy ebből 2362 hold vizenyős területen fekszik. A feltüntetett mennyiség azonban nem jelent feltétlenül ilyen mérvű többletet. Ezeknek a réteknek, legelőknek egy része már az urbárium idején is a falu lakóinak kezén lehetett, csak éppen nem vallották be azokat. Kisebb gyarapodással természetesen számolhatunk. A helységünktől északra, de hasonlóan a Duna árterének szélén fekvő Csanádiak is a XIX. század elején igyekeznek minden eszközzel gyarapítani rétjeiket. Az országos viszonyoktól eltérően itt egy sajátos irtással találkozunk. A szárításos-égetéses irtásnak nevezhető legelőgyarapítási technikának két változatát is megfigyelhetjük a Csanádi adatok alapján, s ezek nem sokban, vagy éppenséggel semmiben sem különböztek a baracskaiakétól. Az egyik módszer — amit kéregelő vagy kiszárító eljárásnak nevezhetnénk —, általánosan ismert a magyar néprajzi és agrártörténeti szakirodalomban. A munka több ütemben történt. Először körülvágták a fák kérgét, hogy talpon kiszáradjanak. Körülbelül félévi száradás után került sor kivágásukra. A földön fekvő törzseket azután elégették, vagy pedig felhasználták. Az irtás másik módja — amit leginkább kipörkölésnek neveznek forrásaink —, már jóval ismeretlenebb. A kipörkölésnél eleven ágakat gyújtottak meg úgy, hogy a fák tövébe száraz ágakat és leveleket tettek, amelynek lángjától tüzet fogott az élőfa is. A kipörkölt fák üszkös törzseit valószínűleg nem vágták ki, hiszen azok idővel maguktól is kidőltek. Ágaikat azonban feltehetőleg levagdalták és felhasználták „széna állónak”, azaz a kaszáló magasabb pontján összehordott szénaboglyákat kerítették körül velük.634 Hogy a legelőgyarapítás mennyire általános lehetett Bács megyében, azt a megye országgyűlési követének felszólalása bizonyítja az 1832—36-os országgyűlésen, aki „többek között csak azokkal a feltételekkel helyesli a különzést, ... ha a Földes Űr a felültséget ön hasznára maga hatalmával visszavehesse.”635 Ezért nem siettek környező falvaink a legelő elkülönítésével, mert akkor a többletet a földesúr — a mi esetünkben a kamara — visszavette volna.636 A falu szőlőterületének adatai jelentik az utolsó olyan számsort, mely mindkét összeírásban szerepel, s így a változás lemérhető. 1828-ban így oszlott meg a szőlőterület: Pozsonyi mérő ___________Nincs % V3 % 2/3 % 1 % l'/a % lg/3 % Összes Jobbágy 48 27,2 75 42,6 35 19,9 16 9,1 1 0,6 1 0,6 176 Zsellér 74 45,4 68 41,7 15 9,2 4 2,5 2 1,2-------- 163 Házatlan zsellér 23 100,0 23 Összesen: 145 40,1 143 39,5 50 13,8 20 5,5 3 0,8 1 0,3 362 204
