Hajdók Imre - Kőhegyi Mihály: Nagybaracska földrajza és története 1848-ig - Bajai dolgozatok 2. (Baja, 1976)

II. Kőhegyi Mihály: Történelem - Miről vallanak az anyakönyvek?

Mihály 1755-ben született, de 10 hónap múlva meghalt. A két év­vel később világra jött fiúcskát újra Mihályra keresztel tették szü­lei, de egy év múlva ő is meghalt. A harmadik fiú, igaz, iker gye­rek volt, már az Ádám nevet kapta. Más családokban is kétszer­­háromszor kellett akarniok Mihályt, Ferencet, Lajost, hogy az egyik felnövekedjék. Az alábbi táblázat a halálozások nemek és korok szerinti meg­oszlását mutatja. A zárójelbe tett számok az anyakönyvben nem szereplő halottak számát mutatják, ezek korát csak hozzávetőlege­sen állapíthatjuk meg abból, hogy az azonos nevű testvér hány év múlva született. Ahol több év különbség (4—5) van, és közben még azonos nemű, de más névre keresztelt gyerekek születtek, feltéte­lezzük, hogy ezek születésének idején a gyermek még élt. Tudjuk persze, hogy az utóbbi adatok csak becslés erejével bírnak, de fel­tüntetésük mégis kívánatos volt, hiszen ténylegesen élő, illetve meghalt egyénekről van szó. Korcsoport férfi nő együtt 1 éven aluli 12 5 (2) 19 1 éves 4 4 8 2 éves 6 (1) 3 (3) 13 3—4 éves 2 (2) 3 (3) 10 5—9 éves 2 (2) 6 (4) 14 10—14 éves 2 2 4 15—19 éves 4 4 8 20—29 éves 5 6 11 30—39 éves 6 17 23 40—49 éves 15 9 24 50—59 éves 7 3 10 60—69 éves 3 6 9 70—79 éves 3 2 5 80 éven túl 3 2 5 kor feltüntetése nélkül 2 1 3 Elsősorban a gyerekek halálát jelentették be felületesen, hiá­nyosan. Talán még a temetést is az érdekeltek (szülők, keresztszü­lők) végezték. Mindez az átlagos életkor kiszámításánál is bizonyta­lanságot jelent, hiszen csak a meglévő, feljegyzett adatok alapján tudunk számításokat végezni. Ezek viszont nem adnak igaz képet s így kiszámításuktól el kellett tekintenünk. Az összevont korcsoportok miatt több dolog nem tűnik ki. így például az, hogy 9, 10, 11, 19, 21, 22 és 25 éves nincs a meghaltak között. Feltűnően sok viszont a 30—40 év között, vagy e körül el­hunyt nők száma. Azokat az adatokat összevetve, melyek a szülé­sek idejét, számát, valamint az asszonyok életkorát és haláluk ide­jét mutatják, arra a feltevésre jutottunk, hogy a halálokok között nagy szerepet játszott a már nem kívánt terhességtől való szaba­dulás. A lányok 18. életévük körül mentek férjhez és sokszor még 40 éves kor után is szültek. Abban az időben is volt születésszabá­lyozás, ösztönös családtervezés. Nincs ebben semmi meglepő. Az emberek, ismerve életviszonyaikat, gazdasági helyzetüket, jövő ki­lo* 147

Next

/
Oldalképek
Tartalom