Gergely Ferenc - Kőhegyi Mihály: A Pécs-Baranya-Baja háromszög történelmi problémái 1918-21 között - Bajai dolgozatok 1. (Baja, 1974)
I. - Jegyzetek
lávok is számtalanszor említették, ezzel indokolva Baranyával kapcsolatos magatartásukat. Példaként idézünk egyet: „Nekünk Pécsre szükségünk van a cupriai szénbányák helyett, melyek 1918-ig iparunkat és hajózásunkat szénnel ellátták..A nyilatkozó jugoszláv diplomata a továbbiakban hangsúlyozza — mindenki értsen belőle! —, hogy a németek által elpusztított bányák helyreállításához százmilliós beruházás kellene, de ez nem áll kormánya rendelkezésére. Így a bányákban még 4—5 év múlva — ez az a bűvös szám, amibe az októbrista emigráció tervei és politizálása során olyan görcsösen belekapaszkodott — sem termelnek. A békeszerződésben biztosított kontingens pedig nem lesz elegendő, sőt nem is lesz biztosítva, ha a bányászok a fehérterror elől elmenekülnek Magyarországról, illetve rosszul dolgoznak. — Pécs sorsa és a magyar jugoszláv viszony. BMŰ. 1921. jún. 22. 23 Baranyai köztársaság. Proletár (Wien) 1920- dec. 23. 24 Uo. 25 Mi újság Magyarországon c. rovat: A pécsi sziget c. cikke. Vörös Űjság (Moszkva) 1920. dec. 31. 26 A kisantant demokráciája. Proletár (Wien) 1921. aug. 11 27 A Tanácsköztársaság leverése után két emigrációs központja volt a magyar kommunistáknak: a bécsi és moszkvai. A Központi Bizottság Bécsből irányította a párt újjászervezését- A feladat igen összetett volt. Értékelni kellett a közelmúlt hazai eseményeit, elemezni az időközben megváltozott nemzetközi és hazai viszonyokat, meghatározni a párt stratégiáját és taktikáját az adott körülmények között. Mindezt úgy, hogy közben elsajátítsák a bolsevikok pártépítésre vonatkozó elveit, harcaik során szerzett tapasztalataikat. A párt vezetői — a kezdettől fogva váltakozó hevességgel folyó frakcióharcok közepette — vállalták ezt a feladatot. A bécsiek jobban ismerték a hazai és az európai viszonyokat, a Szovjet-Oroszországban élők viszont a pártépítés lenini módszereit (Kun Béla). Utóbbiak a burzsoá terrortól forradalmi fellendülést vártak Európában, így hazánkban is, ezért a német pártban vezető szerephez jutó „offenzív” taktika híveinek elveit fogadták el, hasonló következtetésre jutottak. Kunék lebecsülték a hazai pártépítés eredményeit, és a minden áron való újjászervezést követelték. Állandó akciókkal kívánták megnyerni a tömegeket. Nem józanította ki őket a közép-német munkásfelkelés súlyos kudarca, de Lenin kemény dorgálása sem. A bécsiek — Landlerék — minden lényeges kérdésben — a pártépítés lenini normáinak ismeretét és alkalmazásának módját kivéve — helyesebben foglaltak állást, mint az „offenzívisták”, de ők sem tudták, nem is lehetett, következetesen kialakítani és minden tekintetben képviselni a fő kérdésekkel kapcsolatos kommunista álláspontot. Így pl. amikor a Komintern III. Kongresszusára készülve lényegében helyesen összegezték a hazai társadalmipolitikai viszonyokat, de a meglévő belső ellentétekből nem a szövetséges keresés helyes álláspontjára helyezkedtek, hanem azt állították, hogy a pártnak „tervszerű dezorganizációs” munkát kell folytatni, hogy ezzel „tágítsa” a fehérterror egységén mutatkozó „repedéseket”. Ez utóbbi lesz az „elvi alapja” — a hullámzó magyarországi helyzet és az offenzivista csoport nyomásán kívül —, a baranyai kérdésben elfoglalt álláspontjuknak. Sajnos a Komintern sem tudta gyökeresen kitépni az „offenzív” szemléletet a nemzetközi munkásmozgalom talajából — a magyar pártvezetésen belüli problémát sem tudta teljes egészében rendezni — és bár a taktikai feladatok közelebb kerültek a valós szükségletekhez, a stratégiai cél 126
