Gonda Béla: Türr tábornok születésének száz éves évfordulójára (Baja, 2008)
Baja az októberi forradalom és a szerb megszállás alatt (1918-1921)
szüntessék be és arról az igazságügyi hatóságok főnökei hozzám tegyenek jelentést. Egyik igazságügyi hatóság székhelyének áthelyezése iránt sem kívánok ezidő szerint intézkedni. Amig az igazságügyi hatóságok működhetnek, a személyzet székhelyét nem hagyhatja el, ha a működés lehetetlenné válik, az igazságügyi alkalmazottaknak szabadságukban áll székhelyükön maradni, vagy azt elhagyni, de a székhely elhagyása esetében kötelesek tartózkodási helyüket a hivatalfőnöknek bejelenteni oly célból, hogy mihelyt a működés lehetősége megnyílik, szolgálatra behívhatok legyenek. Az igazságügyi alkalmazottaknak ilyen magatartása esetében a magyar állammal szemben fennálló igényeik érvényben maradnak. Ha az igazságügyi alkalmazottaknak a Narodna Uprava részéről kívánt esmit végső esetben, nyílt kényszer hatása alatt még is le kellene tenniök, ebből reájuk hátrányt a Magyar Népköztársaság kormánya leszármaztatni nem fog. Ugyanez áll az állami körjegyzőkre is. Az igazságügyi alkalmazottak járandóságainak kifizetéséről az igazságügyi kormány alkalmas módon gondoskodni fog. Budapest, 1918. évi december hó 12. napján. Dr. Berinkey Dénes s. k. Az 1919. január 29-én délelőtti tárgyaláson Gyorgyevics polgármesterhelyettes az eskü letevésére szólította fel a járásbíróság egész személyzetét. Az alábbiakban szószerint közölt jzkv. szerint a járásbíróság ismét az eskü letevésének elhalasztását kérte azzal az indokolással, hogy a meghívó nem jelezte az eskü letételét s Így nem volt módjukban felsőbbségükkel : a szabadkai kir. törvényszékkel közvetlenül tárgyalni s utasításokat kérni. „Másolat. Jegyzőkönyv. Készült Baján, Baja thjf. város polgármesteri hivatalában 1919. év január 29-én a bírósági alkalmazottak eskütétele tárgyában. Jelen voltak : a városi tanács részéről Gyorgyevics Miklós polgármesterhelyettes és dr. Vuics Miksa városi főjegyző. A bíróság tagjai közül : Major Károly táblabiró, dr. Kosa Károly járásbiró, Fülöpp Gyula járásbiró, Fodor Ernő járásbíró, dr. Rácz Károly járásbiró, Romátka Jenő járásbiró, dr. Csizmadia Géza járásbiró, dr. Aszódy Imre ö. m. f. jegyző, Franck Mihály telekkönyvvezető, Perényi István telekkönyvvezető, Nagy Antal telekkönyvvezető, Trapl István irodatiszt, Miskolczy Ferenc irodatiszt, Pollák Sándor irodatiszt, Mayer Alajos Írnok, Kmetovics Antal írnok, Muraközy László ügyészségi megbízott, Matuz József hivatalszolga, Laki Imre hivatalszolga, Harnos István hivatalszolga, Gyúró János hivatalszolga, Fonnosch György fogházőr, idézés folytán. A polgármesterhelyettes az ülést megnyitván, a megjelentekkel közli a mai ülés tárgyát és a főjegyző az ügyet előadja, azután felszólal a megjelentek közül Major Károly táblabiró és tekintettel arra, hogy az idézés az ügy tárgyát meg nem jelölte és a megjelenteket váratlanul érte, az a kívánság, hogy már ma esküt tegyenek, s miután közvetlenül felügyeleti hatóságukkal a szabadkai törvényszéki elnökkel és a magyar igazságügyminiszterrel közvetlenül nem érintkezhettek, tőlük utasítást nem kérhettek és nem kaphat69 I