Gonda Béla: Türr tábornok születésének száz éves évfordulójára (Baja, 2008)
Baja az októberi forradalom és a szerb megszállás alatt (1918-1921)
sen az esti órákban, nem nyilt fegyveres erőként elgondolva, de mégis a rendőrség és csendőrség vezetésével azok támogatására. A negyedik feladat lett volna : végső esetben a fegyverhasználat. Ez úgy volt tervezve, hogy a jelentkező polgároknak meg lett volna a beosztása s riasztás esetére mind tudta volna a helyét és a feladatát. Úgy gondoltuk a dolgot, hogy körülbelül 150—200 polgárnak a fegyveres fellépése minden bajt csiiájában elfojthatott volna. Ugyanezt a kérdést másnap, október hó 25-én rendkívüli tanácsülés elé vittem, s ugyanígy ismertetve a kérdést, a polgárőrség fejének kijelöltem Koller tanácsnokot, mint aki volt rendőrkapitány létére az ilyen szervezéshez közülünk a legtöbb előismeretekkel rendelkezett és éppen mert már nem rendőrkapitány s mert a polgárság rokonszenvét is kellő mértékben bírni látszik, ezen tisztségre előttem legalkalmasabbnak mutatkozott. Hivatalos dolgom akkor a városból elszólitott. De hazatértemkor mindjárt érdeklődtem az ügy állásáról. Oltványi rendőrkapitány ekkor már átadta a vezetést Hechtl főkapitányhelyettesnek s tőle értesültem, hogy az Ipartestületet már felhívta a szervezkedésre. Nem voltam a szervezés gyorsaságával megbékülve, ezért másnap (kedden, október hó 29-én) újból tanácsülés elé vittem a kérdést, sőt a magam részéről is közvetlen agitálást kezdtem. Több helyen szóvá tettem a kérdést és kértem, hogy ezen szellemben dolgozzanak és agitáljanak. Eredmény azonban jobb igyekezet dacára sem volt elérhető. Voltak, akik nem látták szükségét a dolognak ; voltak, akik veszedelmesnek ítélték a szervezkedést, mert beijed a publikum ; voltak, akik helyesnek találták a gondolat első két részét, de a másik kettőt kivihetetlennek, sőt egyenesen kihívónak találták ; voltak, akik helyeselték a tervet, de a felhívásomat még sem követték és szolgálatra még sem jelentkeztek. Az egyetlen Müller József volt, aki felkérésemre mindjárt jelentkezett a rendőrségen, hogy hajlandó a járőr szolgálatban részt venni. Az idő s az események azonban rohantak. Pénteken (november hó 1-én) a méntelepi huszárság esküt tesz, rá félórára jön az értesítés, hogy a legénység jórésze otthagyta a kaszárnyát, a megmaradt része pedig csak a reggelt várja. Ugyanezen időben, ugyanez fokozott mértékben történik a lókórházban elhelyezett legénységgel. Mikor ugyanaznap kimentünk a katonai barakokhoz, ott a legénység nyíltan megmondotta : ma vagyunk itt utoljára, de ma is már csak szinleg. Dacára annak, hogy a velem voltak akkor már láthatták a helyzet komolyságát s őket azonnali jelentkezésre felkértem, másnap reggel nem jelentkezett közülük senki. Szombaton (november 2-án) úgy állt a helyzet, hogy csak pár jelentkező volt és Koller tanácsnok azt jelentette ki, hogy ily kevés létszámmal nincs mit kezdeni. Ugyanakkor tett 61
