Gonda Béla: Türr tábornok születésének száz éves évfordulójára (Baja, 2008)

Baja az októberi forradalom és a szerb megszállás alatt (1918-1921)

Adóbehajtás a kiürítés előtt. A félelem nem is volt alaptalan. Mert, ha a harácsolás nem is úgy történt, mint, ahogyan elképzelték, de az adóbehajtásnak a gyors módja nem volt egyéb, mint harácsolás. 1921. augusztus 8-án Nijja Povgjana adóhivatali főnök hirdetményt tett közzé, hogy az 1920. évi adókat egészben, az 1921. évit pedig háromnegyed részben 3 nap alatt mindenki fizesse be. 1921. augusztus 10-én pedig kihirdette Bogyanek nevű belgrádi pénzügyminiszteri titkár, adóinspektor, hogy a III. oszt. kereseti adókive­tési bizottság megkezdte az 1921. évi III. oszt. kereseti adó kivetését. Mindenkit azzal kötelezett az adókivetési tárgyaláson való megjelenésre, hogy, aki távol marad, annak adóját a négyszeresére emelik fel. Az idézés átnemvételével senki sem védekezhetett, mert az adó­összegét minden egyes adózó megnevezésével a Bajai Független Újság­ban napról-napra közzétették s ez hivatalos értesítésnek számított. A III. osztályú kereseti adóhoz hozzászámították a 300°/o-os városi pótadót, 10°/o-os betegápolási pótadót, 10% útadót, 60%-os hadipótlékot és 35% általános jövedelmi pótadót. A kereseti adó magába,n véve nem lett volna elviselhetetlen, de ezek a sallangok végeredményben igen nagy összegre rúgtak : egy 500 koronás III. oszt. kereseti adótételnél például összesen 6783 koronára. A szerbek az erős adóztatással burkolt formában hadisarcot akartak fizet­tetni a bajaiakkal ; ebben csak az akadályozta meg őket, hogy 1921. augusztus 18-án meghalt Petár király s az országos gyász miatt az adó­transzferálást felfüggesztették, 1921. augusztus 20 án, Szent István király napján pedig meg kellett kezdeniük a kiürítést s igy idejük a lefoglalt ingók elszállítására már nem volt. A szerbek annyira bíztak a kiürítés elhalasztásában, hogy 1921. augusztus 19-én még zavartalanul működött az adókivető bizottság és a Bajai Független Újság 1921. augusztus 20-iki antedatált, de már 1921. augusztus 19-én délután megjelenő számában még közzétették az adóki­vetések eredményét. Éppen az ügyvédek voltak soron. Az 1921. augusztus 20-án közzétett adókivetési tételek a követke­zők voltak : dr. Jelich Mihály 600, dr. Flórián Géza 530, dr. Klein Mór 530, dr. Sándor Imre 500, dr. Monostori Gyula -180, dr. Bruck Aurél 300, dr. Bruck Samu 220, dr. Klenácz György 490, dr. Nyiraty János 400, dr. Fischhof Zsigmond 400, dr. Kelemen József 320, dr. Dely Ist­ván 320, dr. Fischer Jákó 240, dr. Mészöly Miklós 240, dr. Fehér János 160, dr. Stern József 140, dr. Lemberger Ármin 120, dr. Nemes József 60, dr. Boross József 70, dr. hegymegi Kiss György 60, dr. Scharpf Andor 60 korona. Az ügyvédek megmenekültek a fizetéstől, de azoknak, akikre a ki­vetés rendjén hamarabb sor került, fizetniök kellett, mert különben ingó­ságaikat elvitték. A szocialisták futása. 1921. augusztus 20-án egyszerre megváltozott a hangulat ; nyilván­való volt, hogy nem jött meg a kiürítést elhalasztó francia távirat s a szerbeknek ki kell menniök. 184

Next

/
Oldalképek
Tartalom