Gonda Béla: Türr tábornok születésének száz éves évfordulójára (Baja, 2008)

Baja az októberi forradalom és a szerb megszállás alatt (1918-1921)

ban és minden kis jelenséget élénk figyelemmel kisért, amely arra enge­dett következtetni, hogy Baja mégsem tartozik végleg Jugoszláviához. Ilyen jelenség volt a jugoszláv országgyűlési képviselőválasztás. „1920. évi október 1-én oszlatták ugyanis fel a szerb szkupsztinát s elrendelték a választásokat az egész megszállt területre, — kivéve Baját és a Bajai Háromszöget.“ Ezt a hirt a Szabadkán Szaulics Antal felelős szerkesztésében meg­jelenő „Bácskai Hírlap“ hozta s onnan vette át a Bajai Független Újság. Örömmel fogadták Baján ezt a tudósítást s a magyarság bizodalmát sem­mivel sem rontotta le, Matics Márton dr. kormánybiztosnak ugyanezen időben kiadott az az intézkedése, mely a közgyűlési meghivóknak ezután szerb nyelven való kiadását rendelte el. Nyilvánvalóvá vált, hogy a szerb kormány külpolitikai okokból nem mert Baján és a Bajai Háromszögben választatni, mert ez a szuverenitás végleges kiterjesztését jelentette volna : ellenben titokban bátorította alan­tas közegeit, hogy úgy viselkedjenek és intézkedjenek a megszállt terü­letek ezen részén is, mintha az végleg Jugoszláviához tartoznék. Matics Márton dr. 9274/920. sz. rendeletével 1920. októberében nevezte ki az első munkást a kiszélesített tanácsba, 1920. december 6-án pedig Pock Nándor, Uszleber Sándor, Walter József, Brkics és Krékics nevű munkásotthoni vezető szocialistákat nevezte ki a tanács tagjaivá. A neveket pontosan megállapítani nem lehetett, mert úgy a kineve­zésre vonatkozó ügyiratok, mint az 1920. évi tanácsülési jegyzőkönyvek eltűntek. Wrangel-katonák megjelenése Baján. Nagy nyugtalanságot keltett Baján 1920. novemberében az a hir, hogy a szerbek Wrangel orosz tábornok felbomlott hadseregének egy részét: 173 orosz tiszti családot helyeznek el Baján. Egy tábornok és hat törzstiszt meg is érkezett, hogy az orosz családok elhelyezését elő­készítse. A magyarság kiürítési reményeire lehűtőleg hatott ez a hir. Később azonban kiderült, hogy a szerbek ettől a tervüktől elállottak. Felhívás az orosz menekültek támogatására. Ugyanekkor a belgrádi kormány kiáltványt intézett az összes szer­­bekhez, horvátokhoz és szlovénekhez, melyben azokat az orosz mene­kültek támogatására hívta fel. A magyarságot mélyen sértette a Kazal József-nyomdában magyar nyelven is nyomatott kiáltvány szövege s igy annak nem is lett semmi eredménye. A kiáltvány bejelentette, hogy Belgrádban az oroszok támogatására „Fővégrehajtó bizottságot“ szerveztek, ehhez kellett volna az adományo­kat küldeni. Az oroszok — túlnyomó részben magasrangú törzstisztek és csa­ládjaik — néhány hangversenyt is rendeztek, bár a bolsevisták által kiüldözött oroszokat bizonyos emberi részvéttel fogadta Baja város közön­168

Next

/
Oldalképek
Tartalom