Gonda Béla: Türr tábornok születésének száz éves évfordulójára (Baja, 2008)

Baja az októberi forradalom és a szerb megszállás alatt (1918-1921)

augusztus 14-én újabb, kellemetlen meglepetés érte. Jakovljevics Milorád rendőrfőkapitány elrendelte az ösézes cégfeliratoknak szerbekkel való fel­cserélését. A rendelet kétségtelenül azt a célt szolgálta, hogy ha külföldiek járnak Baján, már a város külső képe szlávos jelleget tüntessen fel. 2324. szám./Kapt. 1919. Hirdetmény. Baja város tanácsa elrendeli, hogy az összes bankok, kereskedők, iparosok, vendéglősök, kávé- és szálloda-tulajdo­nosok s egyéb foglalkozás után cimtáblákat használó egyének tartoznak az eddigi cimtábláikat f. évi szeptember hó 15-ig leszedni és újakat feltenni. Az uj cimtáblákat szerb nyelven kell kiírni és pedig úgy, hogy ezek elsősorban latin és mellette ciril betűkkel legyenek kiírva. A latin és ciril betűk nagyok és egyforma nagyságúak legyenek. Ezen felirat alatt lehet kisebb betűkkel ugyanezen feliratot magyar vagy német nyelven is kiírni tetszés szerint. Tisztán szerb, vagy bunyevác intézmények saját Írásukat hasz­nálhatják, ugyanez érvényes a többi nemzetek egyházi intéz­ményeire is. A cimtáblák pontos kiírása végett a városházán (I. eme­let 14. sz. alatt) egy ellenőrző bizottság van felállítva, mely mindennap d. u. 3—5-ig fog működni. A felírás szövegét előbb ezen bizottsághoz kell benyújtani, mely azt ellenőrizni, esetleg kijavítani fogja, amiért a felek dijat tartoznak fizetni és pedig a nagy cimtábláért 20 kor.-t, a többiekért minden darab után 10 kor.-t. Aki ezen rendeletnek a kitűzött határidőn belül (szept. 15-ig) eleget nem tesz, t. i. a régi cimtáblát le nem veszi és az újat fel nem teszi, az szigorúan meg lesz büntetve és pedig első esetben 10.000 kor.-ig terjedhető pénzbüntetéssel, ameny­­nyiben pedig ezen rendeletnek első büntetés kiszabása után 5 napon belül sem tenne eleget, 3 hónapig terjedhető elzárással és iparjogának elvesztésével lesz sújtva. Baja, 1919. évi augusztus hó 14. Jakovljevics Milorád s. k. rendőrfőkapitány. Jakovljevics Milorád a városi tanácsra hivatkozva rendelte el a cég­tábláknak szerb feliratokkal való ellátását. Ez a hivatkozás azonban nem felelhet meg az igazságnak, mert 1919. évi tanácsülési jegyzőkönyvekben, de az iktatóban sincs nyoma hasonló tárgyú rendelkezésnek. Kétségtelen, hogy a plakát központilag irányított tervszerű akciónak részlete volt A rendelet szerint 1919. évi szeptember 15-ig kellett volna a ma­gyar cég- és üzletfeliratokat szerbekkel felcserélni. Á szerb hivatalos nyelv bevezetése. Ugyanebben az időben rendelte el Dolinka Vazul főispán, hogy, „a hivatalos nyelv a szerb lévén,“ a tisztviselők kötelesek záros határidőn belül szerbül megtanulni. Nyilvánvaló, hogy a rendelkezésnek az volt a célja, hogy jogcímül 119

Next

/
Oldalképek
Tartalom