Knézy Lehel: Baja a forradalom és a szerb megszállás alatt 1918-1921. Történelmi feljegyzések /1940 - Hasonmás kiadás/ (Baja, 2009)
I. Bevezetés
13 ♦ __♦. Ez az ismételt vereség és a kényszerű békekötés sem bírta azonban elfojtani a lelkek forrongását. Brescia áprilisban fellázadt, de a fölkelést vérbe fojtotta Haynau osztrák tábornok, aki kegyetlenül üldözte az olasz hazafiakat s még nőket is megkorbácsoltatott. Ezóta nevezték bresciai hiénának. A győztes osztrák hatalom elbizakodott gőgjében különben máshol is gyakorolta ezt a nemes ellenfélhez, vitéz katonához egyáltalán nem méltó bosszúállást. Amikor 1849. augusztus 18-án a császár születésnapját ünnepelte Lombardiában valamennyi helyőrség, Milánó lakosai közül csak egy divatárusnő tűzte ki a fekete-sárga zászlót. Az e miatt támadt csődületben harmincnégy embert (köztük két nőt) letartóztattak s a királyi palota előtti téren megbotoztak. A következő napon az osztrák térparancsnok a városi hatóságnak nemcsak a botozásnál használt orvosszerekről, de még a botokról is számlát küldött. Károly Albertet tehát legyőzte az osztrák túlerő két ízben is, de mégis az ő vállalatainak volt az eredménye, hogy azóta az idegen uralom megtörését, az olasz nemzet egyesítését nem remélhették mástól, mint a savoyai dinasztiától. Az Olaszország egyesítésére irányuló mozgalom ugyanis a balszerencse dacára tovább élt s mint parázs a hamu alatt tovább izzott az olasz nép lelkében. S a mozgalom vezetését Olaszország nagy fia, akit leginkább a mi Széchenyinkhez lehet hasonlítani, Cavour Camilló gróf (sz. 1810. aug. 10-én Turinban) vette a kezébe, akit a király már 1848-ban miniszterré nevezett ki, s aki később mint miniszterelnök Viktor Emánuel politikájának, az Unita Italia megteremtésére irányuló céltudatos törekvésnek szellemi irányítója volt. A novarai szerencsétlen ütközet s az azt követő béke szétrombolta Türr és társai összes reményeit. A magyar légió altisztjei és legénysége amnesztiát kaptak, de nem fogadták el.
