Kovács Zita (szerk.): A Türr István Múzeum kincsei. A bajai múzeum 20. század képzőművészeti gyűjteménye (Baja, 2002)
karakterisztikus stílusát az egyszerűsítés, szerkesztettség és a stilizált, látványtól függetlenített intenzív színhasználat eszközeivel (Tihanyi Lajos, Ziffer Sándor). A neósok egy másik csoportja Párizsba, Matisse iskolájába utazott, ahonnan vagy Budapestre, Nagybányára vagy Kecskemétre tértek vissza (Boromisza Tibor, Perlrott-Csaba Vilmos). A neósok fauve-izmussal, expresszionizmussal, a kubizmussal, cézanne-i eredményekkel kísérletező kifejezésmódja igen eltérő vonásokat mutat. Egy polgári radikális áramlat nyolc képviselője, akik 1909-1912 között Nyolcak néven állítottak ki, a neósok csoportjából indult (Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos). A neósok közül ugyanakkor néhányan a magyar avantgárd, a magyar aktivizmus (az expresszionizmus, futurizmus, kubizmus szintetizálásának képviselői) előzményének is tekinthetők, mint Perlrott-Csaba Vilmos vagy Tihanyi Lajos. Az aktivizmus előfutáraként szokás említeni a Tett néhány szereplőjét - Pátzay Pált, Uitz Bélát -, de nyilvánvaló a MA művészeinek-Bortnyik Sándor, Kmetty János, Mattis-Teutsch János, Nemes Lampérth József, Uitz Béla - szellemi rokonsága is. A modern magyar művészet lendülete az első világháború idején s az azt követő események (Tanácsköztársaság, Trianon stb.) hatására ugyan megtorpant, a magyar avantgárd azonban a két világháború közötti időszakban, a húszas évek elején egy egészen új fejezetet nyitott Bécsben, majd Berlinben. Ez a fejezet ugyan már jórészt elszigetelődött a magyarországi művészettől, kisebb-nagyobb átfedések azért keletkeztek az emigrációs és az itthoni művészet között. (1925 körül a művészek jelentős része települt haza.) Olyan művészekről van itt szó, mint Bernáth Aurél, Kádár Béla, Kmetty János, Mattis-Teutsch János, Scheiber Hugó, Schönberger Armand, akiknek a festészete azonban nem nevezhető egyöntetűen avantgárd szellemiségűnek. A magyarországi avantgárd 1935-ben induló második fejezete nem kötődött szervesen a külföldi kapcsolatokat ápoló modernista törekvésekhez. A festészet új áramlatait figyelő, a megújulás vágyától vezérelt művészek (Barcsay Jenő, Gadányi Jenő, Hincz Gyula, Korniss Dezső, Vajda Lajos) ismét előzmények nélkül mutatnak új irányokat. A második világháború kitöréséig ezek az új irányzatok (a konstruktív-szürrealista tendenciák) az 1928-ban megalakuló szentendrei iskolában, Anna Margit, Ámos Imre, Barcsay Jenő, Bene Géza, Gadányi Jenő, Korniss Dezső, Vajda Lajos művészetében teljesedtek ki. A két világháború közötti magyar festészet helyzete a húszas években összességében újra a modern magyar művészet kezdeti állapotára emlékeztet. A világégés, a Tanácsköztársaság bukása, a trianoni békeszerződés mind-mind olyan visszahúzó tényezők voltak, melyek az Európától való elszigeteltség érzését, ugyanakkor a saját valósághoz való erős kötődést erősítették. A legszilárdabbnak azok az irányzatok bizonyultak (pl. az alföldi realizmus, Nagybánya), amelyek a magyar tradíció ösvényén maradtak. Nagybánya szellemi-festői kisugárzása újra 11
