P. Szojka Emese: Néprajzi csoportok Baja környékén. Vezető a Türr István Múzeum néprajzi állandó kiállításához (Baja, 1990)
áspafára tekerték, ezzel mérték és egyúttal motringokba rendezték a fonalat, melyeket mosás és fehérítés után felgombolyítottak. Ezt követte a szövőszék láncfonalainak felvetése, mely részint függőleges állású vetőfáról, a bunyevácoknál azonban kezdetleges módon, vízszintes állapotban történt. A fonalfelvetés bonyolult műveletét egyegy falubeli hozzáértő asszony végezte, s ezt követte maga a szövés, a textilkészítés végső mozzanata. Asszonyszőttesek A Baja környéki népcsoport majd’ mindegyikéről elmondható, hogy házilag is szőttek textíliát. Közöttük azonban különbségek alakultak ki a szövés alapanyagát, a készített darabok felhasználási területét és típusait, valamint a szövésnek mint háziipari tevékenységnek időtartamát tekintve, hiszen egyes helyeken előbb, máshol később hagytak fel vele. Gyapjúból csak a délszlávok, a bunyevácok és a sokacok szőttek. A múlt század második felében a rackajuh gyapját dolgozták fel fonalnak. Takarót, térítőt, tarisznyát és kötényt szőttek belőle. A németek a házilag megfont gyapjút kizárólag kötésre használták, ebből készítették a család minden tagjának a harisnyát és a mamuszt. A kender felhasználási területe volt a legáltalánosabb. Ebből állították elő a háztartásban szükséges vászonneműt, a múlt században a köznapi ruházat egy részét is. A bolti pamutfonalat, melyet általánosan sótinak neveztek, az ünnepen használt vászonneműk és testi ruhák alapanyagának szőtték fel, valamint egyes gyapjú- és kenderszőttesek felvetőszálaként alkalmazták. Sajátos díszítésű technika jellemzi a bunyevác vászonszőtteseket. A vékony pamut felvetőszálak közé tűvel szőtték be a különféle mintákat. Ilyen módon készültek a múlt században az ünnepi ingvállak, ingek és dísztörülközők. T akácsszőttesek A múlt század elején még működtek takácsok a Baja környéki falvak többségében. Részint a XVIII. században betelepülő németekkel, dunántúli és felvidéki magyarokkal kerültek vidékünkre. Jelentős emlékanyag a baracskai Duna-ág (Ferenc-tápcsatorna) menti falvak takácsszőtteseiből maradt fenn. A négy falu (Bátmonostor, Nagybaracska, Dávod és Hercegszántó magyarjai) mestereinek központja Nagybaracska volt. Itt dolgoztak a legnagyobb számban céhes keretek között takácsok. Szövési technikájuk különbözött a városi, bajai sávolyos takácsok munkájától, akik bonyo20
