Klossy Irén (szerk.): Klossy Irén retrospektív grafikái kiállítása - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 33. (Baja, 2011)
KECSKEMÉT 1987 Felhőt tollal?- igen: felhőt és szelet, meredélyesebb és lankásabb hegyoldalakat, akár az idő rétegeit. Tollal, tollat, tengert és csendesebb vizeket, halványabb és érzékeny élményeket: egy nem a mindennapoknak alkotó grafikus számára alább nem adható. Színek nélkül, csupán a fekete és a fehér drámai kölcsönhatásában bízva, hasonlóképpen a vonalhálózatok együttélésének erejében és elhalványulásaiban, egyetlen tollal és a fehér lap segítségével szembeszállva a világ színes kihívásaival - nos, mindez nem csekély művészi feladat, teljes fegyverzetet és még teljesebb világélményt kíván. Az alkotótól és az érzékeny szemlélődőtői egyaránt. Hiszen a piktúrában - Leonardo vallotta így - végtére a vonal az úr: „az első festmény egyetlen vonal volt - írja -, amely körülvette egy ember árnyát a falon..." A többi csak csalóka szín lehet talán, amely kiemel vagy éppen eltakar, a vonal állandóságában a világ változó felszíne. És már azért hálás vagyok váratlan sorsomnak Klossy Irén érzékeny vonalrajzai előtt, hogy „az idő rétegeiből" - a könyvespolc mélyéről - a felszínre emelte a kedvenc reneszánsz óriás csendes traktátusainak elhalványuló emlékeit, ha már a kései utód ennyire hódol a vonal teremtő ereje előtt. És valóban: csendes meditációkra sarkallnak ezek a művek - fehéren fekete, közöttük a maradék fehér, bennük az átmenetek végtelen változatai, a „becsapott szem" szürkéi és tovább -, mint ahogy elmélyült meditációkban teremtődhettek maguk is a végtelen esték ünnepi fényköreiben. Léptek világra utóbb a köznapok hidegebb napfénye nyomán. A törékeny vonalhálózatoknak magánya és belső békéje van, lelki töltése és minden bizonnyal filozófiája is, már pedig a festészet mindezek nélkül üres fecsegés lenne, ugyancsak Leonardo szerin. De ezek a lapok a kimondhatatlant őrzik, a líra őselemeit, fényes és sejtelmes titkokat. Felhőt tehát és szelet, az emberiét boltozatját és felületeit, élmény és gondolkodás akár geológiai metszeteit. „Néma köItészet"tehát, mindazt, ami csendesebb meditációkra int. A piktúra őselemeit. Akárha „falban megeredt hajakat, verőereket becézőn" a líra forrásvidékeiről. Mindezen továbbit a harcosabb igényű alkotókra bízva -ez a világ már aligha az elmélkedőbb és líraibb élmények birtoka. Hasonlóan érzékeny élményeket gyanítok a piciny és kerek rézkarcok ábrázolataiban, a teljesebb felismeréshez a szemlélődőnek ezek előtt is közel kell hajolnia.
