Klossy Irén (szerk.): Klossy Irén retrospektív grafikái kiállítása - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 33. (Baja, 2011)
LÉLEKRAJZOK Egy grafikusművész „önéletrajzát", művészetének esszenciális metszetét tarthatjuk kezünkben. Egy grafikusművész vallomásának suttogó hangjait halljuk az egymásra fektetett papírlapok lebbenései között. Egy grafikusművész, Klossy Irén nyelv- és kézjárásának egyenes labirintusában sétálva a művészetek nagy családjának kistestvére, a hidegtű szegődik útitársul mellénk. A technika fiatal és kicsiny. Fiatal, hiszen a képírás, a képfaragás őskori, geológiai méretekkel mérhető életkorához képest a hidegtű technika legelőször az 1480-as években bukkant fel, s csak később vált kedvelt eljárássá. (Albrecht Dürer, majd Rembrandt, később Auguste Rodin, Edvard Munch, Pierre Bonnard, Pablo Picasso, Marc Chagall alkotott általa maradandót.) Az európai kultúra bölcsőjében, a művészi ipar oly sokfélét teremtő csodás bősége, az ókori művészet idején még híre sincs, csak a középkor végén születik meg. És nem csak fiatal, de kicsiny is, hiszen első varázslatos virágzásának ideje alig száz esztendő, rangra még akkor is az egyik legszerényebb. Szerénysége azonban örök túlélőt rejteget. Mert bármi is történt körülötte a nagy művészetekben és a többi grafikai ágban, akárhogy lombosodtak - árnyékba borítva, eltakarván előle a napot, olykor a levegőt is -, időnként valakiknek újra és újra eszébe jutott, s olyankor kiderült, hogy mint nagyok közt a kisebb népnek, költőknek, művészeknek lehet olyan üzenetük, szavuk, hangjuk, színük, ami nélkülük hiányozna még a szépségben gazdag Európából is. Évszázados mostoha sorsa ellenére a művészetek egyik legkisebb, legszerényebb testvérének üzenete az egyik legnagyobb és legidőtállóbb - a legsokszínűbben tud szólni: írástudatlanokhoz, műveletlenekhez, csak képből okulókhoz, de műveltekhez, a művészet kedvelőihez, sőt az ínyencekhez is. Küldetése, sorsa, erkölcse, minősége korszakonként változott. Szabadsága, rangja azonban ma már nem kétséges. Nem is ez a gondja, inkább az, ami valamennyi művészeté: mit tegyen vele? A formális, absztrakt, üres szabadság ugyanis végzetes ajándék. Az öncélúvá vált szabadságnál semmi se üresebb és meddőbb. Berzsenyi azt írja a magyar táncról: „Titkos törvényit mesterség nem szedi rendbe, Csak maga szab törvényt, s lelkesedése határt." Mert ugrándozásból törvény és
