Zalatnai Pál - Kovács Zita: Miskolczy Ferenc 1899-1944 - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 33. (Baja, 2014)

Miskolczy Ferenc Baja város történetének és művészettörténetének fáradhatatlan kutatója, néprajzi gyűjtést is folytatott, iskolai szertárakat létesített, szemléltető eszközöket, dekorációkat készített. Rendszeres előadója volt pedagógiai, képzőművészeti ismeretterjesztő előadásoknak, rendezvényeknek. Tanulmányozta, gyűjtötte a népművészet helyi értékeit, barkács, fafaragó szakkört vezetett, grafikát és iparművészetet ta­nított a Rudnay Gyula Szabadakadémián, majd a képzőművészeti körben. A Nagy István Társa­ság alapítója, haláláig elnöke volt.41 S bár életművével a magyar művészettörténet perifériájára szorult, múzeumalapító, gyűjte­ménygyarapító tevékenységével kitörölhetetlenül beírta magát a 20. századi magyar művészet történetébe. Miskolczy Ferenc nevéhez fűződik Baja város Új Magyar Kép- és Szoborgyűjtemé­nyének, az első kortárs magyar képtárnak meg­alapítása. A képtár (s a később köré szerveződő bajai múzeum) törzsanyagának gyűjtését, az in­tézmény alapítását Oltványi Imrével együtt indí­totta meg. Oltványi 1935-ben Baján járt, ahol Miskolczy ösztönzésére felkeresték dr. Borbíró (Vojnics) Ferenc polgármestert, és ígéretet tet­tek, hogy ha a város helységet biztosít, ők egy 30-40 darabból álló kortárs képzőművészeti kollekciót gyűjtenek össze teljesen díjtalanul az alapítandó képtár számára.42 Az 1937-ben kelt alapító okirat már a későbbi Türr István Múze­um intézményesülésének alapköve lett. Miskolczy Ferenc érdeme ugyanakkor a Ba-39 Főtér, 1954

Next

/
Oldalképek
Tartalom