Solymos Ede: Élet a Dunán. A halászok, vízen járók élete Baján és környékén. A Türr István Múzeum Élet a Dunán című kiállításának vezetője - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 29. (Baja, 2004)

15. Duna-Rezét. Száradó varsák és egy csontos kece

savas impregnálás hódított. Mindegyiket időnként ismételni, a hálókat rendszeresen szárítani kellett. A halásztanyák képéhez hozzátartoztak a tericsplaccon száradó nagyhálók, a gúlába rakott varsák, a fákra aggatott egyéb szerszámok. (14-15. kép) Az utóbbi évtizedekben elterjedt műanyag hálók nem igénylik sem az impregnálást, sem a szárítást, így a tanyák képe is megváltozott, a halászok sok nehéz fizikai munkától szabadultak meg.

A víztől távolabb lakó halászok életük javát a halászóvíz mellé épített „tanyán” töltötték. A bérlet megszűnése után kötelesek voltak építményeiket elbontani. A XX. század elejéig kerek nádkunyhókat, később vesszőfonatú, tapasztott falú házacskákat építettek. A mai tanyák már állandó jellegűek, bár a motorizáció következtében a halászok kevesebb időt töltenek a „tanyákon”. (16-17. kép)

A tanyai élet velejárója, hogy a halászok fő tápláléka a hal volt. Nyárson sütötték, vagy bográcsban főzték-és főzik a mai napig is. A halászléről az első adat 1800-ból való: egy német nyelvű útleírásban említi a szerző, hogy Tolnán „halászly”-vel kínálták meg. A tanyai körülmények magyarázzák, hogy elkészítése nagyon egyszerű, bár vidékenként különböző lehet. (18-19-20. kép)

21