Solymos Ede: Ki volt Jelky András? - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 25. (Baja, 1983)
A végrendeletet kétszer hirdették ki: elősször 1783 december 19-én Pestmegye gyűlésén, másodszor pedig 1784 februárius 13-án Buda város tanácsában.”50 A végrendelet a legfőbb bizonyság arra, hogy Borsay következtetése annakidején helyes volt. Szerepel benne a Baján élő mostohaanya, Kordula, és nővére fia Herczog András is. Bizonyság arra is, hogy két leánya Batáviában maradt, de arra is, hogy nyilván tekintélyes vagyonnal rendelkezett úgy ott. mint itthon. Ugyancsak Balla idézett cikkéből tudjuk azt is, hogy Jelky fia 1804-ben még élt, s azt is, hogy Jelky-t 1783. dec. 6-án bekövetkezett halála után a Szefnt Anna templom kriptájába temették el. A halotti anyakönyvben ez áll: „D. Joannes Andreas Jelieke Consiliarius Hollandicus amni 46 in Phtysi, In omnibus,” ami azt jelenti, hogy 46 évesen halt meg az összes halotti szentségek felvétele után. Eltemettetett „In Crypta Parochia” vagyis a templom kriptájában.51 (7. kép) A név előtt itt is szerepel a D. a nemesség jelzője. Valószínűleg a Batáviában szerzett nemességét használta itthon is. A Főváros tanácsa 1924-ben megszüntette a kriptát, az ott porladók földi maradványait egy nagy ládába gyűjtötték, és a farkasréti temetőben közös sírba helyezték. Ott nyugszik most Jelky Andrási Ki volt valójában Jelky—-Jelieke András? Ha az életrajzot öszszevetjük az itt felsorolt igazolható tényekkel, az alábbi megállapításokra jutunk. Jelky valóban Baján született, méghozzá 1738-ban, kitanulva a szabómesterséget felkereste bécsi bátyját, majd tovább indult Párisba. Hogy és mint juthatott el Batáviába, nem tudjuk, hisz történetének ez a része kétséges. Ott azonban megcsinálja szerencséjét, — hogy ebben mennyi katonai, mennyi szabómesteri s menynyi esetleges egyéb tevékenysége, megint nem tudjuk. Eléri a heemraad tisztséget, amit ugyancsak egy évig tölt be, de a címet élete végéig viseli. Nyilván meggazdagodott, s tekintélyes vagyonnal a háta mögött tért haza. Abban az időben a robinsoni történeteknek nagy keletje van, különösen a miénkhez hasonló gyarmatokkal nem rendelkező országokban. Hollandiában, Angliában, vagy más tengerész országokban nem ritkaság a világ másik felén megfordult, s ott vagyonra szert tett ember. Nálunk kevés az ilyen, s ezért is fogadják nagy érdeklődéssel a nyilván jó előadó Jelkyt. A sokszor elmesélt kalandok nyilván csiszolódtak, színesedtek, s még a rövid életrajzban is többet sejtetnek, mint a valóság. A heemraad 41