Solymos Ede: Ki volt Jelky András? - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 25. (Baja, 1983)
1760-as év „elején” indult Ceylonba — mint írja — itt három hónapot tartózkodott, majd a szigetek közt ide-oda hajózott, s a benszülöttek fogságába került. 13 hónapot töltött ott, míg újra hazakerült. Ez minimum 17 hónapot jelen, s 1761 közepén tért haza, hisz már van der Parra a helytartó. .Megölelte feleségét és leánykáját”. Csak hogy akkor még lánya meg sem született, vagy hamarosan meghalt. Az alább közölt 1766-os végrendeletben a nagyobbik leány csak 4 éves, tehát 1762-ben születhetett, hazatérte után. Hogy mikor lett a polgárság zászlótartója, arra nincs adatunk. Arról sem tudunk, hogy minden mohamedán és pogány gyermek gyámjává nevezték volna ki. A Weeskammer” (árvakamara) 1762— 65-ös elszámolásaiban Jelky neve nem szerepel. Nincs adatunk a bérkocsi tartási jogról sem. 1765. június 4-én viszont a házassági és kisebb igazságszolgáltatási ügyek megbízottja lett, egy hónappal később, 1765. július 5-én a Nyugati-oldali Polgári Társaság hadnagyává nevezték ki.41 Ebben a tisztségben volt, mikor végrendeletet készített. (4. kép) Miután később lányainak több végrendelete is rendelkezésükre állt, két megállapításra jutottunk. Az egyik, hogy szokás volt fiatal házasok között a végrendelet készítés. Mivel emberi számítások szerint még hosszú évtizedek állhatták előttük, vagyonukról részletesen nem rendelkezhettek, csak általánosságban. A másik megállapításunk az, hogy a végrendelet szövege hivatalosan előírt formula volt. Ezek előrebocsájtásával lássuk Jelky végrendeletét magyar fordításban : NEMES JAN ANDRIES JELLEKE és felesége VÉGRENDELETE „Kelt a mai napon, 1766. július 17-én, délután 4 óra körül, Előttem, — Matthias Diderick van Haak. mint Holland India Nemes Magas Kormányzatához kirendelt és Batávia városi székhellyel működő közjegyző előtt — az utóbb említett tanuk jelenlétében megjelentek nemes Jan Andries Jelieke, a nyugatoldali polgárőrség hadnagya és Elisabeth Seguin asszony, házastársak, helyben laknak és áltálam ismertek, lévén a megjelentek testileg egészségesek, járván és állván (járásukban és tartásukban épek), a megjelent hölgy erősen terhes, beszédjükben, emlékezőtehetségükben és értelmük teljes birtokában, teljes elhatározóképességüket használva, amit az nekünk külsőleg feltűnt, figyelembevéve a halál bizonyosságát és a halál órájának és percének bizonytalanságát, úgy nyilatkoztak, 30