Kovács Zita - Bálint Attila (szerk.): Baja és a Duna. Vallomások ecsettel. Bajai képzőművészek alkotásai - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 25. (Baja, 1998)

A koitárs bajai képzőművészet közös vonásai ellenére is két alapvetően különböző felfogás, irányzat fűződik a városhoz. A művészek egyik csoportját Bajának, a Dunának és a bajai ártér világának főleg látványi, vizuális élménye inspirálja. A másik csoport Baja vizuális élményét egy, a városhoz fűződő szellemi programmal köti össze. Az érzékletes és érzékeny műalkotások mögött tehát a látványtól, a felülettől, a külső rétegektől hatolhatunk a dolgok belső titka, szel­lemi magva felé, a kitapintható realitásoktól eljuthatunk a belátható „igazságokig". Baja képzőművészeti életének koncentrált, másságában is egységes karakterének felvá­zolására tettünk kísérletet 1998 júliusában „Baja és a Duna - Tárgyak, képek vallomása a Dunáról" című időszaki kiállítás rendezésével, ahol egy kisváros művészeti, pedagógiai és társadalmi életében egyaránt jelentős szerepet vállaló művészeket, s a vizek városának, Ba­jának életében meghatározó Duna folyót (a képzőművészeti aspektuson kívül néprajzi szempontok figyelembevételével is) mutattuk be. Három generáció művészi termését hoz­tuk „egy fedél alá". Az első generációhoz tartozó id. Éber Sándor és Miskolczy Ferenc, a második generációhoz tartozó ifj. Éber Sándor, Weintrager Adolf és B. Mikii Ferenc és a harmadik generációhoz tartozó Bálint Attila, Dani N. Erzsébet, Jászberényi Matild, Kántor József, Klossy Irén, Kovács László, Nemes Farkas Zsuzsa, Nemes István és Weintrager Éva alkotásai jelentek meg egymás mellett, egy tárlaton. Ki ne érezné a közös szellemi magatartás, a különböző korok igényei és formái közti el­lentmondást, illetve ennek az ellentmondásnak a lehetőségét ? Mégsem lehet azt monda­ni, hogy ez az ellentmondás hamis, vagy zavaros képet ad a bajai képzőművészeti életről, mert talán éppen ezek az ellentmondások tudják kiemelni Baja igazi jelentőségét, felfede­­zésszerűen izgalmassá tenni a bajai alkotók szellemi erőfeszítéseit és ennek az erőfeszítés­nek egyedülálló eredményét: speciális zamat - a változatosság igényével. Mert az nyilván­való, hogy a kortárs bajai képzőművészet igazi titka nem csupán Észak-Bácska sajátossá­gainak felszívódásában, a tradíciók nemes ötvöződésében, tovább élésében rejlik, s nem is merül ki abban, hogy népi, lokálisan is rögzíthető, évszázados hagyományból táplálkozik. Ha a bajai művészek csak erre találtak volna rá, alig lenne munkájuknak „egyéb" jelentő­sége, mint művészettörténeti. Ezek az alkotók ugyanis úgy találtak rá másságukban is egy­séges festői nyelvükre, szókincsükre, azaz Baja polgári és népi emlékeire, a bácskai, dunai vidék kincseire, hogy azoknak elemeiből teljesen új, komplex jelentésű formákat teremtet­tek. Ezek a formák belső ihletettségükben magukban hordják Észak-Bácska polgárságának temperamentumát, a „kivitelezésben" azonban magától értetődően beleolvadnak az egye­temes művészetbe. A bemutatkozó alkotók és alkotások kapcsolata a Dunával olyan szellemi nyugtalanság hordozója, mely a bajai művészek majd mindegyikét új művészi kifejezések keresésére és új formák megteremtésére ösztökélte. A tematika, az új formák természetesen nem egyet­len és egyfajta stílusban teljesedtek ki, így nem is közelíthetjük meg a kortárs bajai képző­művészet fogalmát pusztán stílusfogalommal. Hogy kivételesen izgalmas és értékes csopor­tosulása ez a magyar művészeti életnek, azt éppen a művészek oly eltérő és éles karakte­rű munkássága bizonyítja; az tehát, hogy azonos inspirációk, közös szellemi program mel­lett is minden engedmény nélkül megőrizték, kibontakoztatták saját egyéniségüket. Kovács Zita

Next

/
Oldalképek
Tartalom