Kovács Zita - Bálint Attila (szerk.): Baja és a Duna. Vallomások ecsettel. Bajai képzőművészek alkotásai - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 25. (Baja, 1998)

A koitárs bajai képzőművészet közös vonásai ellenére is két alapvetően különböző felfogás, irányzat fűződik a városhoz. A művészek egyik csoportját Bajának, a Dunának és a bajai ártér világának főleg látványi, vizuális élménye inspirálja. A másik csoport Baja vizuális élményét egy, a városhoz fűződő szellemi programmal köti össze. Az érzékletes és érzékeny műalkotások mögött tehát a látványtól, a felülettől, a külső rétegektől hatolhatunk a dolgok belső titka, szellemi magva felé, a kitapintható realitásoktól eljuthatunk a belátható „igazságokig".

Baja képzőművészeti életének koncentrált, másságában is egységes karakterének felvázolására tettünk kísérletet 1998 júliusában „Baja és a Duna - Tárgyak, képek vallomása a Dunáról" című időszaki kiállítás rendezésével, ahol egy kisváros művészeti, pedagógiai és társadalmi életében egyaránt jelentős szerepet vállaló művészeket, s a vizek városának, Bajának életében meghatározó Duna folyót (a képzőművészeti aspektuson kívül néprajzi szempontok figyelembevételével is) mutattuk be. Három generáció művészi termését hoztuk „egy fedél alá". Az első generációhoz tartozó id. Éber Sándor és Miskolczy Ferenc, a második generációhoz tartozó ifj. Éber Sándor, Weintrager Adolf és B. Mikii Ferenc és a harmadik generációhoz tartozó Bálint Attila, Dani N. Erzsébet, Jászberényi Matild, Kántor József, Klossy Irén, Kovács László, Nemes Farkas Zsuzsa, Nemes István és Weintrager Éva alkotásai jelentek meg egymás mellett, egy tárlaton.

Ki ne érezné a közös szellemi magatartás, a különböző korok igényei és formái közti ellentmondást, illetve ennek az ellentmondásnak a lehetőségét ? Mégsem lehet azt mondani, hogy ez az ellentmondás hamis, vagy zavaros képet ad a bajai képzőművészeti életről, mert talán éppen ezek az ellentmondások tudják kiemelni Baja igazi jelentőségét, felfedezésszerűen izgalmassá tenni a bajai alkotók szellemi erőfeszítéseit és ennek az erőfeszítésnek egyedülálló eredményét: speciális zamat - a változatosság igényével. Mert az nyilvánvaló, hogy a kortárs bajai képzőművészet igazi titka nem csupán Észak-Bácska sajátosságainak felszívódásában, a tradíciók nemes ötvöződésében, tovább élésében rejlik, s nem is merül ki abban, hogy népi, lokálisan is rögzíthető, évszázados hagyományból táplálkozik. Ha a bajai művészek csak erre találtak volna rá, alig lenne munkájuknak „egyéb" jelentősége, mint művészettörténeti. Ezek az alkotók ugyanis úgy találtak rá másságukban is egységes festői nyelvükre, szókincsükre, azaz Baja polgári és népi emlékeire, a bácskai, dunai vidék kincseire, hogy azoknak elemeiből teljesen új, komplex jelentésű formákat teremtettek. Ezek a formák belső ihletettségükben magukban hordják Észak-Bácska polgárságának temperamentumát, a „kivitelezésben" azonban magától értetődően beleolvadnak az egyetemes művészetbe.

A bemutatkozó alkotók és alkotások kapcsolata a Dunával olyan szellemi nyugtalanság hordozója, mely a bajai művészek majd mindegyikét új művészi kifejezések keresésére és új formák megteremtésére ösztökélte. A tematika, az új formák természetesen nem egyetlen és egyfajta stílusban teljesedtek ki, így nem is közelíthetjük meg a kortárs bajai képzőművészet fogalmát pusztán stílusfogalommal. Hogy kivételesen izgalmas és értékes csoportosulása ez a magyar művészeti életnek, azt éppen a művészek oly eltérő és éles karakterű munkássága bizonyítja; az tehát, hogy azonos inspirációk, közös szellemi program mellett is minden engedmény nélkül megőrizték, kibontakoztatták saját egyéniségüket.

Kovács Zita