Nagy István művészete. Az 1973. október 18-án Baján megtartott tudományos tanácskozás előadásai - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 23. (Baja, 1975)
Aszalós Endre: Nagy István bajai időszaka
szakainak különböző stílusfokozatait. Amíg sok más művésznél egy perióduson belül az eszköztár konstans jellege mellett a téma változik, addig a Mesternél ennek ellenkezőjét tapasztalhatjuk: egyazon műfajon belül a karakternek, a jellegnek megfelelően módosul az előadás. Így a sokszor monotonnak tűnő tematikán belül akár a végtelenségig folytatható variációsorozatokat figyelhetünk meg. Az ikonográfiailag ugyanazon téma mindig kis eltérésű továbbfejlesztést nyer; az azonosság és különbözőség egyidejűsége, a stílusa nyugalmának viszonylagossága és mozgásának abszolutuma, a szüntelen továbbalakítás belső kényszere ebben az alkotói módszerben állandóan jelenlévő hajtóerő. A Mester realizmusának ez igen fontos karakterbeli meghatározója; ennek eredményeképpen nem fárad ki stílusa, nem válik rutinossá az alakítás kis különbségeket rejtő, s így mindig rokonítható, többféle módozata. A műfaji sokrétűséget igazolja, hogy bajai évei alatt szüntelenül foglalkozik csendéletek festésével is. Ezek színvonala azonban a kényszerű megélhetési nehézségek következtében nem egyenletes. A ritkán előforduló képeladások érdekében sokszor ízlésbeli engedményekre kényszerül. Szokatlanul tetszetőssé, behízelgővé válik némelykor előadása, aminek demonstráló példája lehet egyik 1931 körül készült Virágcsendélete. Anyagkezelésének biztonsága itt is kétségtelen, művészi kézjegye felismerhető, de ennek a szemléleti módnak számára idegen volta egy másik művével történő összevetés alapján egyértelműen szembetűnő. A Türr István Múzeum 1933- as remeke elsősorban a műfajon belüli kompozíciós és színbeli alakítás lehetőségei tágításának merészségével hat. Nagy István itt a térbeli viszonylatokat nagyvonalúan áttöri, a lezáró hátteret a szétomló virágok, levelek fanyar színeihez hangolja, a különböző képelemek elrendezésének szabadsága a látványszinten történő megjelenítés korlátáit feszíti szét. Külön helyet foglalnak el Nagy István életművében a gyümölcscsendéletek, s ezeknél kedvelt témája a birsalma. Több változat közül a Birsalmás csendélet címet viselő mű kompozíciós rendjének statikussága a Cézannetól tanultakat idézi, de nagyistváni vonás a homogénné hangolt fanyar színkészlet. A műfajon belül másik kiemelkedő jelentőségűnek ítélhetjük azt a müvet, ahol a gyümölcsök kimozdulnak előbbi tapasztalt nyugalmi helyzetükből és virágok módjára rendeződnek el a képtérben. A levelek és a birsalmák egy elképzelt, döntött ellipszis mentén helyezkednek el, és mozgásirányaik heterogén volta, több helyen ütköztetett elrendezésük következtében sajátos belső feszültséget hordoznak. Növeli 48
