Nagy István művészete. Az 1973. október 18-án Baján megtartott tudományos tanácskozás előadásai - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 23. (Baja, 1975)
Bela Duranci: Nagy István Jugoszláviában
festette a falusi öregasszonyokat, a népszerű gajdást, a tanító szolgálólányát, amint vizet iszik — „mintha élne” —, a jegyző kertjében lévő virágokat és mindent így sorban ... így fogadták el hallgatag és különös embernek, éppen azok, akik számára az ő műveinek a „jegyzeteken” kívül nagyobb jelentősége nem volt; ott dicsérték, ahová soha nem tartozott; bolyongott a mi tájunkon, a Nap vezette útján. Míg a szegénysorsú szerbeknek nem volt pénzük arra, hogy megvásárolják a saját pasztell-arcképüket, ezek a művek a sokkal gazdagabb „svábok” házaiba kerültek. A háború vihara elsodorta a birtokosokat, s így Sajkáson az ólomszürke égbolt elkésett trubadúrjának csak az emléke maradt meg: keze nyomán a poros és sáros utcák, a Tisza szeszélyes mocsárvidéke és az emberek. Az általános iskola tanulóinak segítségével, akik otthonaikban „meginterjúvolták” a régiségeket, a sajkási évekből igen sok részletet felevenítettünk. Közben felderengenek az akkori gonoszkodások is. A helybeli jómódúak állítólag olyan híreket terjesztettek, hogy „a házaspár kémkedési tevékenységet fejtett ki”. Ügy véljük, hogy ez a rosszindulat inkább azok ellen a személyek ellen irányult, akik a festővel barátságot tartottak fenn és „tekintélyes állásokban” voltak. A falu idősebb lakosai közül — emlékeik között kutatgatva — homályosan körvonalazzák a régen látott portrékat: gajdás a panyókára vetett subával, a piros kendős leány, öreg szomszédaszszony keresztbefont kézzel... Verbászt nem járta át a kicsiny falvak melegsége. Nagy István itt inkább borúsan és visszavonultan élt; egyedül ücsörgött a kávéházban és sokáig nézte az üres pohár fenekét. Házigazdája nagy figyelemmel, gondossággal vette körül. Volt kortársa, az elhunyt festőművész Pechán József (1875—1922) műtermében dolgozott. Pechán a századforduló nagytávlatú alkotóművésze barátja volt Adynak- és Egrynek, Kernstoknak és Medgyessynek. Pechán Béla festő, az említett alkotó fia nagy figyelmet fordított a tekintélyes és gyakori vendégre. Sok minden az emlékezetébe vésődött, mint például: Amikor a festő a levertség hangulatába került, Mariska egy agyagvázát megrakott az udvarból szedett virággal, elébe tette: „Nesze Pista, fesdd meg!” Mint egy katona a kürtszóra, a festő megkezdte a maga, ki tudja hányadik harcát, dühöngve megrohanta a fehér papírlapot a bepiszkított és összemaszatolt krétákkal a balkezében. Jobb kezével, mint aki „annak a szagát is érzi” villámgyorsan megragadta az igazit, kapargatta és simogatta azt. Amilyen gyorsan hozzálátott a munkához, olyan hirtelen abba is hagy-61
