Nagy István művészete. Az 1973. október 18-án Baján megtartott tudományos tanácskozás előadásai - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 23. (Baja, 1975)

Bánszky Pál: Nagy István festészete és a népművészet

tökéletes mértékben egy költő rendelkezik anyanyelvével. Vagyis: zenei anyanyelvévé lett ez a paraszti zenei kifejezési mód: oly szabadon használhatja és használja is, akárcsak a költő anyanyelvét.”

Bartók gondolatmenete több ponton szolgálhat tanulságul a képzőművészek számára is. A zene és a képzőművészet között azonban a teljes analógia felállítása a művészeti autonómia elvének tiszteletben tartásán túl azért is indokolatlan, mert megközelítően sem volt egyforma tömegbázisuk — zenének és képzőművészetnek — a nép körében.

Bartóknak az a tétele, hogy először is „a paraszt-dallamot minden változtatás nélkül, vagy csak alig variálva” lehet átvinni a műzenébe, ennek az elvnek az alkalmazhatósága a képzőművészetben s talán még intenzívebben az iparművészetben alig vitatható. Az átvétel első fokán a képzőművészetben is lehet másolni, illetve méret fölé felnagyítani a népművészet legarchaikusabb produktumait. A legkezdetlegesebb fokon is szükséges azonban a mű egészét megragadni és nem kiragadni belőle egy-egy elemet. Csupán a motívumok felhasználása önkényes és külsőséges. A témaegyezés sem teszi önmagában elfogadhatóvá a folklórt és a népművészet hatásának értékét a magas művészetben. (Utalhatunk példaként a Cantata Profana divat-hullámára, amely meglehetősen egyenetlen színvonalú művekkel árasztotta el kortárs képzőművészetünket.) Egy mű maradandóságát, értékét tehát végül is nem, illetve nemcsak a téma népművészeti eredetében, hanem a megformálás hogyanjában, a művész tehetségében és egyéni kifejező erejében kell keresnünk.

Sokan vannak ma, akik — Csoóri Sándor szavaival — a népművészet elszórt szentlászlópénzeit összegyűjtik, de kevesebben vannak, akik azt saját kohójukban megolvasztják és újraedzik. Az alkotóművészet vizsgálata szempontjából pedig ez a hőfok és magatartás a tiszta forrásból való merítés fejlettebb foka. Ezen a szinten sokkal több szellemi energiára és tehetségre van szükség ahhoz, hogy az alkotó túllépjen a motívum és a téma átvételén és művéből „ugyanaz a levegő árad”-jon, mint a népművészetből.

Ezekre az alapelvekre kívánunk támaszkodni Nagy István festészete és a népművészet kapcsolatának a vizsgálata során is.

Művészetének „népi jellegé”-vel többen — ha nem is egyforma hangsúllyal, de hasonló eredményre jutva — foglalkoztak. Legutóbb Pap Gábor mutatott rá2 a népballadák zárt rendszere, vala-2 Művészet XIV. évfolyam 6. sz. 35-37 p.

55