Kőhegyi Mihály - Solymos Ede: Észak-Bácska földrajzi nevei Pesty Frigyes kéziratos Helynévtárában - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 21. (Baja, 1973)

lakó és csatázó magyar nép Vas-kutnak nevezett el; eme főid erősségnek látható maradványai most is megvagynak és Vas­kút helységből Garára vezető ország út mellett balról néhány őlnyire feltünőleg láthatók, váljon ezen keregded és mint egy körben foglalt dombok csak ugyan egy erősséget vagy ágyú telepeket a’ vagy a’ tábor helyét képezték é bizonytalan, annyi azomban bizonyos hogy ezen dombok tővében szántó itteni lakosok már többször tőbbnemű részpénz darabokat fedeztek fel, mellyeken azonban a’ felirat olvashatatlan volt. 7 szer A’ község határában előforduló topographiai nevek u:m: Vranyos, Okruglo, Steinberg, Brunnenflur, Várhely az ott levő várdomboktól kapta nevezetét, Székes, Gőbőljárás, Ba­­csabara az ott létező ugynevezet Bacsabara csárdától nevez­tetett el, Bründl pedig a’ közel lévő bucsujáró helyről kapta nevezetéit. Végre Okrugló dűlő határos baja várossával, Steinberg dűlő határzik Bikity községgel, Brunnenflur dűlő határos Borsod Praediummal és Gara községgel, Várhely dűlő határos Gara községgel, Bacsabara dűlő határzik Báth Monostor község­gel, Gőbőljárás dűlő határos Csataalya községgel és Brűndl dűlő határos Báth Monostor községgel és Baja várossával. Kelt Vaskuton 1864 évi April hó 22 eH községi biró Sebastian Faller(?) s* 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom