Bernshütz Sándor - Kőhegyi Mihály: Névadási szokások Észak-Bácskában az 1960-as években - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 20. (Baja, 1972)

Névadási szokások Észak-Bácskában az 1960-as években

Szociális kategóriák és névválasztás

Tanulságos annak megfigyelése, hogy az egyes szociális kategóriák (munkások, földművesek, értelmiség) névadásában milyen mértékben fejlődik ki az új iránti igény, illetve a hagyományokhoz való ragaszkodás. Ki a kezdeményező, és ki a hagyomány őrzője?

A névadás szociális vonatkozásait igen kevesen taglalták eddig,21 éppen ezért eléggé kiforratlanok az összehasonlítás módszerei is. Mi azt a megoldást választottuk (lásd 1. számú grafikont), hogy az 1959—1970 közötti évek hat divatos női, illetve férfinevének öszszesített százalékszámait grafikusan ábrázoltuk. (Anikó, Anita, Erika, Éva, Ildikó, Zsuzsanna, illetve Attila, Csaba, Róbert, Tibor, Zoltán és Zsolt a vizsgált nevek.) Divatosnak azokat a neveket tekintettük, amelyek megjelenésük időszakában újszerűek, százalékos arányuk nő, s így a névstatisztikában fokozatosan előbbre kerülnek.

A nemek szociális kategóriák és időperiódusok szerint tagolt grafikonja azt tanúsítja, hogy. az értelmiség a kezdeményező, amelynek névadási szokásait erőteljesen követik a munkásszülők, míg a földművesek kissé megkésve, a hagyomány erejétől fékezve jutnak az új nevek birtokába. Az értelmiség és a munkásság grafikonjának 1962-ben, illetve 1966-ban bekövetkező törése azt nvit.aHa, hogy ők már elfordultak a fenti nevektől, s divatjuk már újabbakban realizálódik (Andrea, Csilla, Rita, illetve Norbert, Tamás).

Miként az új befogadásának mértéke szociális csoportonként más és más, ugyanúgy eltérő az egyes kategóriák ragaszkodása is a hagyományos nevekhez. Az elavulás tendenciájának grafikonja (lásd 2. számú grafikont) az előzőnek fordított és kiegészítő képét adja: az értelmiség leginkább fogékony az új iránt, tehát a legkevésbé hagyománytisztelő, míg a parasztság a legkisebb mértékben fogadja el a divatot, de a legnagyobb erővel kötődik a hagyományos nevekhez. A munkások itt is megmaradnak a két szélsőség között. (A vizsgált nevek: Anna, Erzsébet, Ilona, Katalin, Magdolna, Mária, illetve Antal, Ferenc, György, János, József, Mihály.)

Grafikonunk utal arra is, hogy milyen nagyságrendű a tömbösödés az egyes szociális csoportokban. 1959-ben a munkások és földművesek körében igen erős volt: csaknem minden második gyermek a fenti hat név valamelyikét kapta. Észak-Bácska névállománya tehát\ eléggé egyhangú volt. Ugyanakkor grafikonunk jelzi — másutt már taglaltuk is — azt a jelentős gazdagodást, amely 1959 és 1966 között bekövetkezett. A teljes névállományból felhasznált nevek számának növekedése — bár különböző mértékben — mindhárom szociális kategóriát jellemzi. Ezt mutatja be az alábbi táblázatunk

2*

19