Solymosné Göldner Márta: Asszonyélet Dávodon - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 18. (Baja, 1971)

vissza a gyászruhából. Egyébként 35—40 éves kortól már „nem illette meg a cifra ruha”, s egész sötétben jártak. A mostani középkorúak, 40—50 évesek is középtónusú színeket viselnek, csak a rikítókat kerülik. Az asszony viselete volt a fityula is. 1910 körül kezdték viselni, mert nem lehetett kontykendőt kapni. Varrónővel var­ratták, a menyecskének színes, gyöngyös, ezüstrojtost, az idő­seknek sötétebb színűt. A fityula farkas volt, vagyis hátul szív alakú része takarta a nyakat. Hasonló típusút viseltek a többi községben is. Templomban kendőt kötöttek rá, utcára is, de lakodalomban csak a nyoszolóasszony kötötte be, a többiek fityulában voltak. Hajadonfőtt megjelenni asszonynak illet­lenség lett volna, „csak úgy egész az asszony, ha be van kötve a feje.” Hiába ment férjhez a lány, és használta hivatalosan a férje nevét, az ismerősök továbbra is lánynevén emlegették és em­legetik ma is. Megtörtént, hogy a férje ragadványnevét kapta meg: „A lánynevem Horváth Verka, a Törkő a Simonyiakrú van.. . engem Törkő Verkának mondanak.” A gyerekeket az apja után nevezték, de ha vejűbe ment, iskolás koráig csak az anyjáról ismerték. „Az én vejem is idegyütt. Míg a Pisti gye­rek kicsi volt, addig mindig Törkő Pisti vót, mikor iskolába járt, akkó má Sován Pisti lett.” Ez a névhasználat így logikus is, hiszen a szomszédok, rokonok lány nevéről ismerték a me­nyecskét, a gazdáról az egész háznépet, és nem vették a fárad­ságot, hogy a vő nevével különböztessék meg őket. Ha meghalt az asszony, a koporsóra és a keresztre csak a lány nevet írták fel régente, „ez az ű neve”. Most már a férj nevét is feltüntetik. A mosdás régente naponta fatálból, vagy csak szájból tör­tént, a lavór a 30-as években jött divatba. Akkor már volt szagos szappan is, de azt csak ünnepen vették elő, egyébként házi szappannal mosakodtak. Nyáron szombat esténként lementek a csatornára fürdeni, pöndölben és ingben. Ma már rendes fürdőruhát használnak. Télen a konyhában, kamrában vagy istállóban valami nagyobb edényben mosakodtak le hetenként tetőtől-talpig, vagy teknő­­ben fürödtek. De volt olyan is, aki tán egész életében sem für­­dött. A fogmosás csak a 30-as években terjedt el. A hajmosás ideje nagyon változott. Egyesek csak féléven­ként, mert megfájdult tőle a feje, mások a nagy ünnepek előtt „mert piszkította a pántlikát, ami a fejünkre volt kötte.” Mások hetenként, havonként. Régente csak háziszappannal, a 30-as 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom