Solymosné Göldner Márta: Asszonyélet Dávodon - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 18. (Baja, 1971)

Befőzés nem volt, csak szilvalekvárt főztek, és kemencé­ben majd a napon aszaltak szilvát, meggyet, ősszibarackot. Té­len tököt sütöttek. A befőzés a 30-as években kezdődött. Alma kevés volt a faluban, csak néhány kertben volt nagyasszonynapi alma. Még a párizs almák is később jöttek csak. Volt olyan gyerek, aki egész télen egy almát sem látott. A narancs olcsóbb volt, mint az alma, és sokat lehetett kapni. Különösen a kissé hibás narancsokat olcsón adták a keres­kedők. „Volt 3—4 almafánk, az nagyon nagy valami volt, ha mink az iskolába vittünk almát.” A fiatal pár első szerzeménye rendszerint a gyerek volt, aki az első évben megérkezett. „A gyerek ellen nem mondha­tom, hogy nagyon tudtak vóna védekezni, mer a napamnak vót hét, édesanyámnak 11, egy barátnőmnek 18 — és kettő maradt meg —. A bábaasszonyok azelőtt régen nem csinyáltak olyat. Talán vót, aki meg is csinyálta magának, de vótak, akik el is pusztultak. Nem vótak ki világosi tta, hogy most ebbe, de utóbb kiszűrődött, hát tán ezt tette magának és belepusztút.” A fiatal asszonyok nem is voltak nagyon felvilágosultak. A menyasszony az első este kétségbe volt esve, mi lesz vele, csak nem az emberrel kell lefeküdnie ? Ha érdeklődtek, hogy mikor lesz meg a gyerek, az anyja azt válaszolta: majd ha megérik a körme. A terhes asszonyt nem kímélték a munkától. „Nem vót hogy vigyázni költ rá, dógozott az utolsó percig. Az én fiam megszületett augusztus 10-én, és még azon a nyáron, még há­rom hétnek előtte hánytam a kévét föl a kocsira. De mikor gyüttem haza. sok helen majd hétrét gyüttem, megfájdult a derekam.” Főleg az apa az első gyereket fiúnak szerette volna, de ahol már sok volt, nem bánták a lányt sem. Azt mondták, aki­nek a hasa gömbölyű, annak lánya lesz, akinek hegyesebb, an­nak fia. A várandós anya, vagy az anyja titokban varrta a kelen­gyét, hogy a gyerekek ne lássák. Nekik azt mondták, hogy a gyereket a gólya hozza. A szülés ágyban folyt le, a bába segített, aki még nyolc napig járt az asszonyhoz. A gyerekágyas asszony ágya elé nagy lepedőt akasztottak, hogy szemmelverés ellen védje őket. Aki belép a szobába, előbb a lepedőt látja meg, később pedig már nem árt a nézése. Ikrek nagyon ritkán születtek. Az anya egy-két hétig feküdt gyerekágyban. Ez függött a 3 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom