Solymosné Göldner Márta: Asszonyélet Dávodon - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 18. (Baja, 1971)

sére. Onnét visszakísérte, és ők is elmentek ebédelni. Ebédre csak birka és marhapörkölt volt. Ebéd után újra elmentek a lányért, kikérték, búcsúztatták, és mentek az esküvőre. Odafelé ki-ki a násznagyával, vissza­felé együtt mentek. Esküvő után a menyasszonyt már a vőle­gény kocsmájához vitték. A fiú szülei előresiettek, hogy ott fogadhassák. A lány vendégei viszont visszamentek az ő kocs­májukba. Akkor már nem volt szokásba, hogy kocsival vitték volna a násznépet. Vacsorára marhahúsleves, főtthús ecetes tormával vagy paradicsomszósszal, pörkölt káposztasalátával vagy savanyú­paprikával és sütemény volt. Ez utóbbit a vendégek hozták, a násznagyok tortát csináltattak, mások rétest, földarabolt pis­kótát, kakaós süteményt, de még sült halat, rántott csirkét is, és egy-egy üveg bort, hogy ezzel pótolják a házigazda borát. A fiatal pár tányérját leborították, és ha a násznagy fel nem fordítja, bizony éhenmaradtak, mert szégyen lett volna maguknak visszafordítani. Ezért az ebédnél az anya bíztatta is a lányát, hogy csak egyél, lakjál jól. A virágosztás, násznagypénz most is meg volt, 20 pengőt tett le egy-egy násznagy. Vacsora után, 10—11 óra felé bekötötték az új asszony fejét kontykendővel. Hátul lógtak a kázsmérkendő sarkai, raj­tuk az ezüst rojt, a klica, fölé jött az előrekötött fehér selyem­kendő. Eztán következett a mosdatás. A lányok már féltek a mosdatástól, mert abban az időben kenték magukat, s féltek, hogy a festék elmázolódik. Ezért a menyasszony inkább a fü­lüket érintette meg. Egyik adatközlőnk lakodalmán, 1938-ban a mosdatásból és a virágpénzből 200 pengő jött össze, ami egy tehén ára volt akkor. Ekkoriban jött divatba a mosdatás helyett a menyasszony­tánc. Egyik helyen mosdattak, a másik helyen táncoltak. Termőágat citrusfából készítettek, vagy karácsonyfát, fe­nyőt ékesítettek fel, ha olyan időben volt a lakodalom. Ezt a vőlegényes háznál csinálták. Hüvelyes paprikát, sárgarépát, zöldséget, kisebb fej káposztát, egy-két almát, diót, aszalt megy­­gyet és zacskóba cukrot akasztottak rá valamint díszes lakodalmi kalácsot. Elvitték a menyasszonyod házhoz, azután megkerülték vele az egész falut, s visszamentek a vőlegény kocsmájához. Mosdatás után elárverezték. A fiatal pár végig, reggelig ott volt a kocsmában, mikor a násznép oszladozni kezdett, akkor mentek haza, oda, ahol később 25 ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom