Báldy Bellosics Flóra: A régi népi takácsok élete Nagybaracskán és környékén - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 16. (Baja, 1968)
kát, amíg azok a féltékenyen őrzött tudományukat pár liter borért át nem adták. A Sümegi család Monostorra származott egyik tagjától, Sümegi Pétertől vásárolt 150 éves szövőszékén azóta is szenvedélyes igyekezettel sző vásznakat, szőnyegeket, rongyszőnyeget, zsáknak valót, amit csak rendeltek. Minden igyekezete arra irányult, hogy a régi baracskai forgatásos szövésdíszítést is elsajátítsa. Érdekelte minden régi baracskai história, hagyomány. Lelkes múzeumbarát. A sok szép forgatásos szőttesminta megismerése után nagy igyekezettel próbálkozott ezek felújításával. Olyan öreg takács azonban, aki erre megtanította volna, már nem akadt. Végül is Szedlacsek a legügyesebb szeremlei szövőasszonytól, a népművész Porkoláb Éva nénitől tanulta meg a félnyüstökkel való forgatásos szövést, amit ott rakottnak neveznek. A régi baracskai hagyományok alapján azóta ügyesen szövi le a legnehezebb mintákat. Elnyerte a „népi iparművész” címet is. A forgatásos szövés nagy türelmet igénylő munka, ezekért valamikor jó árat fizettek. A megrendelők rőtként számították a megszőtt vásznat, de a takácsok külön felszámították a mintás hímek külön díját, ezt mindég aszerint szabták meg, hogy milyen munkás volt a minta. A hosszi kendőruhák és a cifra kendőruhák készítése, ha „jó nagy fejet szűttek”, forgatásosat, bizony sok pénzbe került. (Fejnek nevezték itt a hímesen szőtt részt). A fejin kívül a többi puszta volt. (Sima vászonszövés.) A fej néha 2—3—4 mintás sorból állt, különféle csíksorokkal. Ezek a csíksorok az általuk istámosnak, duplaverésesnek ismert díszítmények voltak. Régen általában 50—60 krajcárba került egy és egy negyed rőfnyi vászon szövése. A hercegszántói öreg Kondik szerint 50 év előtt 2—2 koronát fizettek egy-egy hímért. Egy monostori asszony hallotta emlegetni anyjától: „Ezekért a szőttesekért sok búza ment el a takácsoknak !” A komoly árak ellenére mégsem volt a takácsmesterség valami jövedelmező kenyérkereset, az akkori takácsok vagyoni helyzete erre a bizonyíték. Egyik se szerzett vagyont egy életen át tartó szorgalmas munkával sem, pedig általában szép, nagy életkort értek meg. Pár hold földecskét tudtak csak összekuporgatni a sok szép nehéz forgatásos munka díjaiból. A takácsmesterséget feladó leszármazottak azután már mint földmívelők keresték meg a kenyerüket. Egyébként a hajdani takácsok a nyári időben földműves munkát végeztek, részes aratást is vállaltak, összefogva a család többi tagjával. A nagy türelmet igénylő, néha 30—40 félnyüsttel készült forga-