Báldy Bellosics Flóra: A régi népi takácsok élete Nagybaracskán és környékén - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 16. (Baja, 1968)
széknek, bármelyik községben végeztem ilyen irányú kutatást. A saját szükségleteikre való kendertelmelést mégis nagyban folytatták, mert a maguktól előállított kenderfonalat falusi takácsaikkal dolgoztatták fel. A szövés, főleg a takácsszövés századok óta virágzott főleg Dunántúl, különösen Somogybán, Baranyában. A céhek keretében Somogybán majdnem minden faluban dolgozott 1—2 takács. Kétféle takácsot különböztettek meg a céhrendszer idejében, sávolyos és hímes takácsot. Az előbbiek a finom, rendszerint lenből készített, fehér damasztszerű asztalneműt szőtték, főleg a városi polgárság részére. A hímes takácsok szőtték a népiesen színesen díszített vásznakat6. A rendszerint városokban élő, iparos életmódot folytató sávolyos takácsmesterektől való megkülönböztetésül nevezem az itteni falun lakó, a nép soraiból kikerülő hímes takácsokat népi takácsoknak, mert úgy éltek, mint a többi falusi emberek. Mesterségük folytatásában pedig lényeges különbség volt az, — szemben a városi takácsmesterekkel, — hogy ezek csaknem kizárólag hozott anyagból megrendelésre szőttek, míg a városi takácsok legtöbbször vett anyagból dolgoztak és vásárokra is jártak. A török kivonulás utáni telepítésekkel a hajdani Bács- és Bodrog vármegyék területére, majdnem minden jelentősebb községbe takácsok is telepedtek. A bajai takácsok már 1699-ben külön céhet alakítottak. Régebb feljegyzések szerint Apatinban 1700-ban, Futakon 1720-ban, Szabadkán is már 1771-ben működtek takácscéhek. A tanulmány tárgyát képező négy község takácscéheiről nem sikerült írásos adatot találnom. Pár éve a szóbeli közlés és a hajdani céhláda roncsa, mint tárgyi dokumentum bizonyította a baracskai hajdani takácscéh létezését. A három másik községben ilyen irányú kutatásaim nem vezettek eredményre. * Még élő és dolgozó népi takácsokat nem találtam a négy községben, legfeljebb olyan öregeket, akiknek a kezéből már kiesett a vetélő és csak az emlékeiknek éltek. Annál több névvel találkoztam a múltból, az öregek emlékeiben, az anyakönyvekben, vagy alkotásukban, a nagy becsben tartott forgatásos szőtteseikben. Bátmonostoron a régi idők ügyes népi takácsainak a sorában emlegették hajdani Vörös Pétert és Szabó Sándort. A legutolsó volt «• Malonyai: A magy. nép művészete. IV. 107. 11
