Tóth Kálmán: Puszták rózsája, népszínmű - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 15. (Baja, 1968)
— és mindig fogom szeretni Jancsimat... Oh Atyám — édes jó anyám adjátok ránk áldástokat -— Jancsim tudom hogy belé eggyez— JANCSI (félre) Ö még most is az egyszerű, jó lelkű, szép Rózsi. VÁNDORLAKY (Jancsihoz) Kihez legyen szerencsém ? JANCSI Én ezen jó öregnél (Mákossal kezet fog) bojtár voltam — de minek mondjam a többit ? Önöket az erdőben megmentettem, melly alkalommal a kisasszony kért, hogy ne legyek zsivány. Kedves kérésére ráállottam és huszár lettem ! — Szerettem a kisasszonyt mint bojtár, de láttam, hogy hozzám nem illik, nélküle pedig élni nem tudván halálomat kerestem — mit mint huszárnak több csatákba volt alkalmam feltalálni. Két hét előtt egy ütközetbe kitüntettem magam — és tábornokom tisztté nevezett ki. Most, hogy ide quartéloztak, szállásom jöttem elfoglalni... A múltakat eszembe hozta sokkal élénkebben mint azelőtt a kisasszony látása. Ezer engedelem tettemért. VÁNDORLAKY (küzdés után) Nincs amiért kérned bocsánatot édes fiam ! nevezhetlek örökké így ? JANCSI Oh Istenem ! ez örömet el nem bírom. VÁNDORLAKY ÉS NEJE Legyetek egymásé (megáldják őket) MÁKOS GY Ejj hadnagy uram ! de szép huszár lett ! JANCSI Édes Gyura bácsi ne cifrázza ! legyek én ezután is csak Jancsi öcsé. 78
