Tóth Kálmán: Puszták rózsája, népszínmű - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 15. (Baja, 1968)
MÁSODIK FELVONÁS (Színhely: Puszta — Éj) Első Jelenet (Jancsi kezében fokossal jő — arca halovány — szünet után a színpad elejére jő.) (dalol:) Kiöntött a Tisza a partjára Isten hozzád rózsám utoljára Elmegyek a Sajó mellé lakni Ott fogok én szeretőt tartani. Szerettelek rózsám nem tagadom ! Te voltál üdvösségem ! angyalom ! De megcsaltál — hejj megcsaltál engem Kijátszottad hűn szerető lelkem. Elmennék a Sajó mellé lakni Ott fognék én szeretőt tartani, De te megbabonáztad szivemet Szivem csupán csak téged szerethet. JANCSI (fohászkodva) Rózsám ! Rúzsám ! mért hagytál el engem ? nem fogsz te a kerek ég alatt ollyan hű szeretőt találni — mint én voltam ! Szegény vagyok ! az igaz — de van hű — van tisztán — és lánggal szerető lelkem — milyen több a nagy világon nincs ! Rúzsám ! mért mondtad hogy jöjjek a nagy fa alá — ha tudtad — vagy gyaníthattad azt, hogy mikor szerelmes szivemmel kereslek; piszkos lelkű urak karjai közt találjalak. — Oh bár csak so se láttam volna azt hogy rózsapiros képedet más csókolja; hogy abba a’ boldog csalódásba éltem volna — hogy te csupán engemet szeretsz. Ha hűtlen voltál mért nem vigyáztál hogy a téged féltő szegény 60
