Solymos Ede: Bajaszentistváni téglásélet. Baja környéki erdővágók - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 13. (Baja, 1965)

jelentkezőket, vállalják-e a szükséges mennyiség elkészítését. Ha a család munkabíró tagjaiból nem telt ki egy erős asztal, de a munkát nem akarták elszalasztani, fogadtak egy sárlegényt. Ebből többnyire bonyodalom támadt, amire még viszszatérünk.

Az egyezség első pontja természetesen az ezer tégla elkészítésének ára. Pl. 1928-ban 8 P, 1933-ban 3 P, 1937-ben 4,5 P, 1940-ben 15 P, 1943-ban 20 P, 1948-ban 50 Ft volt ezre. Mivel a munkafeltételek nem mindenütt egyformák, az alapárat arra az esetre vették, ahol „kész föld, kész víz, sima hely” van. De ha pl. „kész föld, vízhúzás, sima hely” vagy „kész föld, vízhúzás, gödörből sarat a piacra” eset állt elő, akkor ezrenként bizonyos százalékkal emelték az árat. A kész föld azt jelenti, hogy az alapanyag ki van már termelve a megfelelő helyre. A kész víz csöveken vagy csatornákban folyik a munkahelyre, a síma hely pedig, hogy nem kell emelkedőre tolni a sarat. Amikor pl. 3 P-t fizettek ezréért, a vízhúzásért 20 fillért, az emelkedőre tolásért 40—50 fillért számoltak rá. E fizetésen kívül járt az ingyen lakás, ingyen tüzelő, odaszállítás és esetleg a hazaszállítás és az OTI biztosítási díj fele. A csibe és malactartásról külön egyezkedtek, mert egyes gazdáknak hizlaldájuk is volt, a disznókkal a munkásoktól összegyűjtött moslékot etették. Ha mindenben megegyeztek, a községházán a jegyző előtt szerződést kötöttek. Egyes gazdákhoz, pl. a kölesdi téglagyárhoz szerződés nélkül mentek, mert ismerték, hogy állja a szavát, amit megígért, azt mindig megadta. A munkakönyvét átadták, áldomást ittak, s csaladonként bizonyos foglalót kaptak. Pl. mikor 3 P volt a tégla ezre, félasztalnak 20, erős asztalnak 40—50 P-t fizettek ki.

Egy-egy gyárban 5—7 család dolgozott, de pl. Eszéken 32 családot is alkalmaztak. Bajaszentistvánról jártak az ország minden részébe, így egyik adatközlőnk dolgozott Szigetváron, Kölesden, Mohácson, Miskén, Jánoshalmán, Siklóson, Mázaszászváron, Hidasbonyhádon, Kárászköblényben, Tevelen, Hajóson, Tolnán, Eszéken, Keskenden, de egyesek még Belgrádba is eljutottak. Jó munkások lévén, a gyárosok itt kezdték előbb az alkudozást, noha a szentistvániak tartották ki legjobban az árakat. Ilyenkor a gazda a dorozsmaiakkal fenyegetőzött, akik olcsóbban vállalkoztak, mert vidékükön kevesebb egyéb munkaalkalom kínálkozott. Ha csak lehetett, egy helységből fogadtak munkásokat, mert így a szállítás könnyebb volt.